Elég nagy sikernek mondható a Doom Eternal, így talán nem meglepő, hogy ekkora játékosszámot produkált a megjelenés után.

Az viszont már meglepőbb, hogy a Steam szolgáltatásán belül egy 60 eurós játékról beszélünk, ami igen hamar: pár nappal a megjelenés után érte el a több mint 100 ezer egyidejű játékost. Igen, ez számomra azért meglepő, mert hasonlóan gyors sikereket az ingyenes játékok általában hamarabb érik el.

Ha tehát a Steames játékosok számát és a játék árát összeszorozzuk, az csak ezen a platformon 2,2 milliárd forintnál is több pénz.

Ha ehhez hozzávesszük még, hogy a Bethesda oldalán és a PlayStation Store-ban is elérhető a játék, akkor már belegondolni is fáj, mennyi pénzt jelent ez már a megjelenés napján.

A Doom Eternal azonban egy több évtizedre visszanyúló franchise új része, amit nagyon régóta várnak a rajongók. Az elmúlt néhány napban számos ismert streamer végigjátszotta a játékot, így talán ennek is köszönhető, hogy ilyen sokan döntöttek úgy, hogy megveszik a kb. 21 ezer forintos címet.

Kép forrása: SteamDB

A Bethesda különösen boldog lehet, hiszen az első hétvégén háromszor annyi egyidejű játékos volt a Doom Eternal részese, mint a 2016-os Doom megjelenésekor. A Steamen a csúcspont 105 ezer játékos volt, és ugye ebbe nem tartoznak bele azok a játékosok, akik a Bethesda oldaláról vették meg, vagy mondjuk konzolon játszanak.

A KitGuru szerint a játék Angliában a második helyen állt a heti kiskereskedelmi eladási listában. Csak a Nintendo Animal Crossing: New Horizons előzte meg, ami ugyanazon a napon jelent meg. A Bethesda azonban nem osztja meg a digitális eladási adatokat, szóval még az is lehet, hogy a Doom lett az első.

A rajongók ezek szerint elégedettek a Doom Eternal játékmenetével és történetével. Szerintetek milyen lett?

https://www.facebook.com/groups/erackgaming/

×