Hivatalos infó: 200 főre bővítik a Warzone játékmódot
Az Infinity Ward közleményben mondta el, a céljuk a Warzone-ban, hogy egyszerre 200 játékos játszhasson.
Az Infinity Ward közleményben mondta el, a céljuk a Warzone-ban, hogy egyszerre 200 játékos játszhasson.
Az Infinity Ward közleményben mondta el, a céljuk a Warzone-ban, hogy egyszerre 200 játékos játszhasson.
Az első Warzone-nal kapcsolatos adatszivárgásokkor is már szóba került, hogy akár 200 játékos is harcolhat majd egy időben a Warzone-ban. A megjelenéskor ez a szám kicsit mellélövésnek érződött, miután a felső határ a most elérhető játékban 150 fő, ami most sem könnyen telik meg.
Az Infinity Ward azonban gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba.
„Csavarni akartunk egyet a most ismert battle royale stílus számain. Hiszem, hogy a világ, amiben a játékosok játszhatnak igazán különleges. Már most 150 játékosunk lehet egy időben, miközben máshol 60-100 játékos a maximum. Elárulhatom nektek, hogy a háttérben már 200 játékossal megy a játék. Ez a frissítés is nemsokára napvilágot lát” – árulta el Patrick Kelly, az Infinity Ward első embere.
Bár Kelly kicsit későbbre ígéri a megnövelt játékosszám megjelenését, az mindenképpen pozitívum, hogy már tesztelik, így a közeljövőben már számíthatunk is a változásra.
Ezidáig a Warzone nagyon sikeresnek mutatkozik, tegnap írtunk nektek róla, hogy az első este mekkorát futott a játék a Twitch-en. Több nagy streamer, többek között Dr Disrespect, summit1G és shroud is kipróbálta a játékot.
Ti próbáltátok már a Warzone-t? Mik az első benyomások? Megszületett az új battle royale király vagy egyszerű Call of Duty féle fellángolásról van szó?