Kritikus “game breaking” hiba keseríti meg a játékosok életét az éles szervereken.

Nagyon úgy fest, hogy a Teszt szerveren ezúttal sem jött elő minden hiba. Ellenben az éles szerveren máris is előjött a 6.1-es frissítéssel érkezett kritikus hiba, amit remélhetőleg minél hamarabb a fejlesztők.  A probléma akkor jelentkezik, amikor beszállunk egy járműbe, vagy amikor átülünk egy másik ülésre. Ilyenkor a játék kifagy, de még a következő újraindulás után is fagyást tapasztaltak a játékosok.

Jó esetben második/harmadik próbálkozásra visszaenged a játék, ezt követően pedig már csak a szerencsén múlik, hogy a karakterünk él-e még.

-Na, kihez ülsz be? -Áh, ezt most inkább hagyjuk, megyek gyalog!

A hiba létezését több játékos is megerősítette, ráadásul egymástól függetlenül tapasztalták különféle pályákon. A bug egyébként pont azért nem jelentkezhetett Karakinon, mivel ott nem helyeztek el egyetlen működő járművet sem.

A fejlesztők már tudnak a problémáról,  elkezdték vizsgálni, hogy pontosan mi idézheti elő a hibát. Remélhetőleg még a mai napon javítják, tekintve, hogy mekkora problémáról van szó. Addig is jobban jártok, ha hanyagoljátok a járműveket, nehogy ezen múljon a csirkevacsi…

UPDATE: Ezúttal rekordgyorsasággal sikerült kijavítaniuk a hibát. Ezzel együtt a Death cam újonnan felmerülő hibáit is javították.

https://www.facebook.com/groups/pubghunkozosseg/

Kiemelt ajánlat

Alliance Kulcstartó

2 890 Ft 1 560 Ft -46%

Kosárba

2 890 Ft 1 560 Ft -46%

Vidd magaddal mindenhová kedvenc esport csapatod! Az Alliance kulcstartó segít neked ebben. A kulcstartó, Alliance logót formál.

  • Méretek: Kb 4cm széles, 4 cm hosszú, az összhossza kb 8 cm... tovább »

    2 890 Ft 1 560 Ft -46%

    Kosárba

  • alliance
  • kulcstartó
  • esport
  • ajándékötlet

A csatornát természetesen a Twitch azonnal törölte, de a körülményekre tekintettel valószínűleg hamarosan ismét nézhető lesz.

Az esportolókat és streamereket is támogató energiaitalpor-gyártó most Dr. Disrespecttel is együtt dolgozik, kész italokra is nyomják a képét.

Két nem túl népszerű map keresztezéséből akár még valami jó is kisülhetne. Ezen gondolat mentén született meg Mikendi, bármikor kipróbálnánk.

×