A 70-es, 80-as, sőt még a 90-es években is bevált módszer volt a tompalátás kezelésére, hogy letakarták a gyerekek szemüvegének…
A Samsung szinte minden technológiai ágazatban képviselteti magát, beszéljünk telefonokról, háztartási gépekről vagy épp tevékről. A gaming/PC közösségnek azonban első…
Akármennyire is óvatosak az óriáscégek a szabadalmak benyújtásánál, az internetnek köszönhetően szinte pillanatok alatt napvilágra kerülnek a frissen leadott tervek.…
Manapság egyre fontosabbá válik, hogy az ember odafigyeljen egészségére, ez pedig a vízfogyasztáshoz is szorosan hozzátartozik. Már létezik számos olyan…
Az elmúlt években már párszor lehetett arról hallani, hogy egy-egy technológiai cég szeretne valamilyen szemüveget készíteni, ami viruális képernyőt, illetve…
Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy majdnem 7 milliárd forintos uniós forrást fordíthat a magyar kormány…
Vannak olyan videojátékok, melyek bizony nem csak szórakoztatók, de tanulni is lehet belőlük. Sok szülő aggódik amiatt, hogy a videojátékok…
Az MIT (A Massachusettsi Műszaki Egyetem (angolul Massachusetts Institute of Technology, gyakran rövidítve MIT-ként) kutatóinak sikerült olyan "intelligens szőnyeget" létrehozniuk,…
Személy szerint sosem gondoltam volna, hogy itthon is ekkora népszerűségnek örvendenek az okoseszközök. A Huawei nem reprezentatív felméréséből pedig éppen…
Nagyon szeretjük az olyan kutatásokat, melyek középpontjában a gamerek állnak. Egyes elemzők számára ugyanis mindig érdekes ez a közösség, mivel…
Az otthonunk biztonsága az egyik legfontosabb szempont, amit minden élethelyzetben figyelembe kell vennünk. A technológia rohamos fejlődése számos olyan lehetőséget…