Tech/Tudomány

Virtuális képernyő?! – Készül az okosszemüveg, amivel menet közben tudsz Netflixezni és játszani

Az elmúlt években már párszor lehetett arról hallani, hogy egy-egy technológiai cég szeretne valamilyen szemüveget készíteni, ami viruális képernyőt, illetve információkat szór az orrunk elé, a térbe. Ilyen projekt volt a Google Glass is, ami aztán kudercba fulladt. A Viture One viszont most futó Kickstarter projekt, ami látszólag megvalósította a lehetetlent.

Ez egy next gen okosszemüveg, aminek célja, hogy monitor nélkül tudj játszani játékokkal, illetve nézhetsz vele filmet bárhol és bármikor.

A Viture techstartup a londoni Layer dizájnügynökséggel fogott össze, így létrejött egy nem nagy méretű, tulajdonképpen dizájnos és divatos szemüveg, amit felvéve egy 3 méteres képernyőn nézheted a filmeket, vagy éppen játszhatsz, amit csak akarsz.

A szemüveg maga vékony és pehelykönnyű, csupán 78 gramm, melyben a megjelenő képernyőt is be lehet állítani, ahogy akarjuk. A beépített hangszóró a szárban kapott helyett, így rögtön hallható minden.

Ha nagyon egyszerűen kell megfogalmaznunk: amikor felveszed a szemüveget, megjelenik előtted egy képernyő, ami kvázi lebeg a térben. Bármilyen furcsa, ez bármilyen fényviszony között használható, minden nagy streaming-szolgáltatóval és játékplatformmal kompatibilis, valamint a többi Viture szemüveggel is. Így akár együtt is lehet játszani úgy, hogy mindenkinek saját óriásképernyője van az orrán.

 

A Viture One mellé készült egy nyakba akasztható kiegészítő is: tulajdonképpen ebben van minden, ami a szemüveget hajtja, és ide kerültek a beállítás-gombok is.

A szemüveg egyébként 5G kompatibilis és használható az otthoni konzolokkal, mint a PlayStation 5 vagy az Xbox Series X.

A szemüveg által megjelenített képernyő elvileg 1080p felbontásra képes 60 fps mellett. Maga a virtuális képernyő 120″ colos. Íme egy videó arról, hogy mit és hogyan játszik le:

És ilyen menőn néz ki a szemüveg:

Mikor jelenik meg, és mennyibe kerül?

Ha valaki most megrendeli a terméket, akkor kicsit olcsóbban juthat hozzá, de egy szemüveg, attól függően, hogy melyik csomagban kéred, nagyjából 500 és 700 dollár között mozog. Ez nagyjából 190-270 ezer forintot jelent. A legolcsóbb early bird változatok nagyjából annyiba kerülnek, mint egy PlayStation 5 alap fogyasztói ára.

Ha minden igaz, a Viture One elvileg már 2022 év végén szállítva lesz azoknak, akik megrendelik. Neked hogy tetszik ez a szemüveg?

 

DV

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

2 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

4 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

4 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

4 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

4 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

4 óra telt el azóta...