Gaming

Eladó a Ubisoft – Versenyt futhat a Sony és a Microsoft?

Február közepén egészen érdekes dolgok hangoztak el a Ubisoft negyedévet értékelő eseményén. A francia kiadó feje, Yves Guillemot az év eleji felvásárlás-láz nyomán azt találta mondani, hogy ha esetleg érkezne egy ajánlat a vállalatért, azt nagy eséllyel nem söpörnék le azonnal az asztalról.

Ezzel pedig tálcán is kínálhatta magát a Ubisoft, hiszen az utóbbi időszak igencsak megtépázta az egykoron nívós játékgyáros renoméját, hiszen korábban kifejezetten ellenezte a vállalat eladását. A játékaik ritkán aratnak igazán átütő kritikai sikereket, miközben a fejlesztési költségek az egekbe rúgnak, miközben sorra elbaltázott döntéseket hoznak (lásd. NFT), emellett pedig a fejlesztőcsapatokon belül is akadnak komoly, már-már a Blizzardéhoz hasonlatos problémák. Ebből lehet egy mesteri kiút egy akvizíció, amire a Bloomberg szerint már akadnak is lelkes jelentkezők.

A portál tudomása szerint eddig négyen szeretnék megszerezni a Ubisoftot, köztük a világ két legnagyobb magántőke-befektetési cégével, a Blackstone Inc. és a KKR & Co.-val. Előbbinek komolyabb érdekeltsége fűződik például a Liftoff és a Vungle nevű mobilcégekhez, míg utóbbi az Epic Games-be, az AppLovin-ba és a Google-be invesztált. A többi lehetésges vevőről nem esik szó, ugyanakkor tisztázták, hogy még nem kezdtek komolyabb tárgyalásokba a felek.

Sony vs. Microsoft?

A megnevezett vállalatok számára természetesen nagyon érdekes lehet a Ubisoft értékes portfóliója, de a játékosok körében befuccsolt, technológiailag viszont tökéletesen működő NFT irányú fejlesztések is vonzóak lehetnek. A Sony és a Microsoft azonban most kezdi meg a komolyabb fegyverkezést a játékszolgáltatások harcterén, ami akár azt is jelentheti, hogy ha még most nem is, de a későbbiekben ők becsatlakozhatnak a kérők közé.

A Sony mindenképpen lépéskényszerben van a Microsofttal szemben, hiszen a redmondiak az elmúlt másfél-két évben komolyan összevásárolták magukat. Náluk van a Bethesda és hamarosan az Activision Blizzard is besorolódik, míg a PlayStation-családba eddig „csak” a Bungie-t sikerült beolvasztani. Egy jól működő és sikeres játékszolgáltatás titka pedig a folyton változó, újdonságokkal teli kínálat lehet, amit egyedül az exkluzívaival egészen biztosan nem fog tudni maradéktalanul megoldani.

A Microsoft ezzel szemben kényelmes lehet, hiszen már most minden adott ahhoz, hogy sikerre vigyék a Game Pass-koncepcióját. A felvásárolt játékipari mamutokkal biztosan képesek ellátni a játékkínálatot, ugyanakkor egy újabb nagyágyú felvásárlása akár bezavarhat a jelenlegi akvizícióba is. Tehát az Xboxos csapatot nemhogy nem a tatár se hajtja, de a versenyhatóság ellenőrzését is megkönnyítheti, ha a nagy riválisnál kötne ki egy Blizzardhoz hasonló piaci szereplő. De minimum hivatkozási alap lehet.

Aztán az is lehet, hogy egy teljesen másik vállalat csaklizza el a francia kiadót, ami akár a Take Two is lehet. A Mafia és a GTA játékokat is szállító T2 néhány hónapja vette meg a mobiljátékok egyik legnagyobb szereplőjét, a Zyngát, méghozzá a Ubisoft piaci árának háromszorosáért. A T2-nek nem sok félnivalója van, hiszen egy ilyen akvizícióval nem kerülnének Sony vagy Microsoft magasságokba, az viszont már kérdéses, hogy hajlandóak lennének-e ennyit kifizetni értük. Egyébként simán elképzelhető forgatókönyv lenne.

Bárhogyan is alakuljon, a Ubisoft nagyon úgy tűnik, hogy tényleg eladósorba került, amit a Bloomberg megkeresésére egyébként a vállalat sem tagadott. Sőt, a válaszüzenetben kiemelték, hogy erős portfóliót építettek ki, és jelenleg jó helyzetben vannak az ilyen lehetőségek kihasználásához.

Szerinted kinél lenne a legjobb kezekben a Ubisoft legendás játékokat tartalmazó portfóliója?

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Ezeket a játékmódokat hozta el a Warzone Season 2

2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…

29 másodperc telt el azóta...

Pillanatok alatt feltörhető a Windows védelme – Nincs is rá megoldás?

2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…

21 perc telt el azóta...

Több szinten is átalakult a Counter-Strike 2 füstje – Erre számíthatsz

2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…

41 perc telt el azóta...

Pofátlanul jó áron húzhatod most be ezt a 144 Hz-es gamer monitort

2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…

1 óra telt el azóta...

Közel 20 Warzone fegyvert érintenek a Season 2 nerfek, buffok – Itt a lista

2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…

2 óra telt el azóta...

Hamarosan jelölni fogja a kamu AI képeket a Facebook és az Insta

2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…

3 óra telt el azóta...