CS2

Több szinten is átalakult a Counter-Strike 2 füstje – Erre számíthatsz

2024.02.07. – A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek. A Valve programozói december második felében és januárban kifejezetten csendesek voltak. Sokak szerint ez egyértelmű jel volt arra nézve, hogy itt bizony valami nagyobb készülődik. Operationt nem kaptak a rajongók, ám valóban egy tartalmas Counter-Strike 2 csomag debütált. Érkezett egy új láda, melyben egy friss kés és a mém-fegyver Zeus is extra kiemelést kapott. Zenekészlet és matricák is érkeztek, a kozmetikai részleget tehát kipipálta rendesen a cég.

Szerencsére azonban a játékmechanikákat érintő változásokban sem szenvedtek hiányt a Counter-Strike 2 fájljai. A sub-tick rendszeren is finomítottak a fejlesztők, de a füstökhöz és a hangokhoz is hozzányúltak. A bejegyzésünk főszereplői ezúttal a füstök változásai. Papíron ezek remekül hangzottak, hiszen egy-egy smoke segítségével még jobban lehet majd előnyt kovácsolni, ám sajnos, ahogy lenni szokott ezúttal is inkább több problémát magával hozott a fejlesztés. A felhasználók az elmúlt órákban tesztelték az újdonságokat, így átfogó képet kaphatunk a változásokról.

Nem érdemes a Counter-Strike 2 új füstjeiben bujkálni, de az FPS sem tökéletes

Is it too easy to spot a player in a smoke now?
byu/DarkStunter inGlobalOffensive

Korábban a Counter-Strike füstjei kétélű fegyverként viselkedtek. Sokszor előfordulhatott, hogy néhány játékos a füstben bujkált, hogy meglepetést okozzon ellenfeleinek. Aztán persze a ninja hatástalanításokról sem szabad megfeledkeznünk. A fenti videón azonban jól látható, hogy a Valve talán egy kicsit radikálisan változtatott a láthatóságon. Sokkal jobban kiszúrható bizonyos körülmények között a füstben rejtőzködő játékos. 

A füstök eddig is előszeretettel ették az FPS-t, ám a február hetedikei frissítés után szintén rosszabb lett a helyzet. Egy RTX 4070 és i9-13900KF párosával felvértezett számítógépen is közel harmadolja a képkockák számát néhány ledobott füst. A stabil 360 FPS-ből máris csak alig 100 lett az új füstöknek köszönhetően.

A játékosok árnyékaira is más hatással van a füst, főleg, ha olyan pályákon kerül ledobásra, ahol kritikus információkkal szolgál egy-egy árnyék és a pálya fényezése. Ez új stratégiák megszületését hozhatja majd magával, izgalmas lehet az elkövetkezendő időszak. A fenti változtatásokat érdemes tehát figyelembe venni mostantól, ha a füstök tulajdonságait szeretnéd kihasználni.

Ha bővebben olvasnál a frissítésről:

Arpi

Korábbi cikkek

Élőben szurkolhatsz TheVR Janinak a Magyar Streamer Bajnokság döntőjén Budapesten

2024.04.04. - Aki figyelemmel kísérte az elmúlt hetekben a magyar streamereket, láthatta, hogy igen komoly…

1 óra telt el azóta...

Miért fontos, hogy a gamer szék ergonomikus kialakítású legyen?

Az elmúlt években a videojátékok és az e-sportok népszerűsége robbanásszerű növekedésnek indult, ezzel együtt megnőtt…

2 óra telt el azóta...

Jön a Mátrix 5. része, és ez nem biztos, hogy rossz hír

Gábor János 2024.04.04. - Annak ellenére is belevág a Warner Bros. egy ötödik Mátrix film…

2 óra telt el azóta...

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

3 óra telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

4 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

15 óra telt el azóta...