Az MIT (A Massachusettsi Műszaki Egyetem (angolul Massachusetts Institute of Technology, gyakran rövidítve MIT-ként) kutatóinak sikerült olyan „intelligens szőnyeget” létrehozniuk, mely a nyomás alapján képes nyomon követni, ahogyan edz az ember.
Az MIT kutatócsoportja be tudta tanítani a neurális hálózatot arra, hogy megértse, milyen műveletet is végez az ember a szőnyegen.
Az „intelligens szőnyeg” 9000 érzékelőből, speciálisan kialakított nyomásérzékeny fóliából és vezető szálakból áll. A kutatók szándékosan nem vetettek be kamerákat a tervezésbe és a kivitelezésbe sem, mivel a jelek szerint egyre nagyobb aggodalom övezi használatukat, és a tényt, mely szerint a kamerák megsértik a magánéletet.
Az MIT csapata ezután szinkronizálta a vizuális táplálást és az elektromos jeladatokat, és ezzel a szinkronizálással aztán betanítottak egy neurális hálózatot, hogy képes legyen azonosítani a szőnyegen végzett emberi cselekvéseket. Yunzhu Li orvostanhallgató, a tanulmány társszerzője úgy gondolja, hogy a szőnyeget „edzés céljára” lehetne használni.
Miután a felhasználók edzettek a szőnyegen, olyan információkat kapnának, mint az elégetett kalóriák száma, vagy az elvégzett ismétlések száma és a többi. A szőnyegnek természetesen vannak korlátai, mivel a szolgáltatott nyomásinformációk nagy része az alsótestből származik.
Emellett a kutatók szeretnék, ha a szőnyeget egyszerre két ember is használhatná, valamint a felhasználók magassága és súlya alapján még pontosabb információkat tudna biztosítani.
2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…
2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…
Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…
Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…
2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…
2024.04.01. - Manapság a PC-s felhasználókat két nagy csoportra oszthatjuk fel. Az egyik tábor a…