Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy majdnem 7 milliárd forintos uniós forrást fordíthat a magyar kormány az okostantermek kialakítására. Az unióst forrást a legelmaradottabb régiók támogatására és fejlesztésesre használják fel, ami 180 állami iskolát érint.
Ebből a pénzből ezek az iskolák teljeskörű fejlesztést kapnak.
Ami azt jelenti, hogy nem csak vizuális, és digitális eszközök kerülnek az iskolákba, hanem az erre kijelölt tantermek is teljes körű építészeti, gépészeti felújításon mennek át – tette hozzá Kásler Miklós.
Továbbá így nyilatkozott: „a magyar településrendszer elaprózottsága, az általános iskolai intézményhálózat változatos struktúrája ellenére a kormány igyekszik a tanulás-nevelés feltételeit azonos szinten megteremteni.”
Majd szó esett a Nemzeti alaptantervről is, miszerint az oktatás-nevelés elmozdult a klasszikus értékek irányába. Ez azt jelenti, hogy az oktatási rendszer végre egy új korszerű irányba lendülhet, mind eszközeiben és módszereiben.
Az egész programot a Klebelsberg Központ koordinálja.
Bódi Dániel 2024.02.23. - Szinte már megszoktuk, hogy a Microsoft alkalomadtán előrukkol valami egészen menő…
Bódi Dániel 2024.02.23. - Február 22. óta nem generál embereket a Google saját fejlesztésű AI…
Bódi Dániel 2024.02.23. - Hiába a Facebook Messenger, a Slack, vagy sok más mellett a…
2024.02.23. - Akár mémeket is lehetne gyártani arról, hogy mi játékosok milyen fontosnak tartjuk a…
2024.02.23. - Ugyan a Mobile World Congress csak jövő héten kezdődik, nem kellett olyan sokat várnunk,…
2024.02.23. - A Modern Warfare III frissítése rengeteg újdonságot elhozott a játékba. A friss fegyverek…