Szinte már mindent tudni az Nvidia RTX 5090-ről: brutális erővel érkezik
Az Nvidia eredetileg 2025-ös megjelenéssel kalkulált, ám minden jel arra mutat, hogy már az idén megérkezhet az új generáció.
Az Nvidia eredetileg 2025-ös megjelenéssel kalkulált, ám minden jel arra mutat, hogy már az idén megérkezhet az új generáció.
Az Nvidia eredetileg 2025-ös megjelenéssel kalkulált, ám minden jel arra mutat, hogy már az idén megérkezhet az új generáció.
2024.05.09. – Az Nvidia a jelenlegi videokártya generációt magabiztosan megnyerte. Az RTX 4090 erejét az AMD meg sem közelítette, olyannyira nem, hogy igazából meg sem próbálták. Nagy eséllyel ez a jövőben is így maradhat majd, hiszen a cég már 2023-ban kijelentette, hogy inkább a középkategóriára fókuszál már. Az egyre jobban feltörő Intel szintén azt a szegmenset fedheti majd le a következő generációs videokártyáival. Ez azonban nem akadályozza meg abban az Nvidia-t, hogy még magasabbra helyezze azt a bizonyos lécet.
Az első pletykák még 2025-ös megjelenésről árulkodtak, ám 2024 első hónapjaiban kiderült, hogy az Nvidia az idei évet célozná meg. Sokan azt sem tartják kizártnak, hogy már június elején, a Computex eseményen sor kerül a leleplezésre, ám erre még egyértelmű jelek nem utalnak. Abban sincs egyetértés, hogy hány kártya érkezhet idén. Egy ideig úgy tűnt, hogy csak az RTX 5090 debütál 2024-ben, ám a legfrissebb iparági források már az RTX 5080-at is belengették. Úgy tűnik, hogy a napokban konkrét specifikációk is kiszivároghattak.
Reliable leaker Kopite7Kimi indicated that the GB202 will use the same process node as the AI-focussed GB101 chip. In addition, Kopite7Kimi suggested that the chip would have 12 GPCs, with 8 TPCs each, for a total of 96TPCs.
Everything we know:
— Dexerto (@Dexerto) May 8, 2024
Kopite7kimi, a korábban megbízható szivárogtató elárulta a Dexerto-nak, hogy az Nvidia a már hivatalosan is bemutatott GB101 chipjénél használt gyártási technológiát hasznosítaná az RTX 5090-nél is. Ez az alábbi specifikációkkal kecsegtetne:
Specifikáció | RTX 4090 | RTX 5090 |
Streaming Multiprocessor magok | 128 | 192 |
CUDA magok | 16,384 | 24,576 |
Ray Tracing magok | 128 | 192 |
Tensor magok | 512 | 768 |
Órajel | 2.52 GHz | 2.9 GHz |
L2 Cache | 72MB | 128MB |
Memória sávszélesség | 1,008 GB/s | 1,532 GB/s |
A fenti eltérések márakkor is jól mutatnának, ha azonos generációról beszélnénk, ám jól tudjuk, hogy a Blackwell széria szintet ugrott a jelenlegi, RTX 40 Ada architektúrájához képest is. Ez azt jelenti, hogy a korábban pletykált 70%-os raszteres és két-háromszoros Ray Tracing teljesítményugrás tényleg valós lehet majd. A hivatalos leleplezésig természetesen érdemes súlyukkal kezelni az ilyen híreket, de a Super kártyákkal kapcsolatos információk is 100%-ig igaznak bizonyultak utólag.
Forrás: Dexerto
Tetszett a Vikingek? Íme 7 vadállat sorozat, ami ugyanolyan jó