Gaming

Megvan, mikor jön a Stellar Blade demó PS5-re – végre hivatalosan

Gábor János

2024.03.25. – Napok kérdése és végre hosszan elérhető demó jelenik meg a Stellar Blade-ből a PlayStation Store-ben. Ez gyakorlatilag hivatalossá vált, miután a játék igazgatója, Hyung Tae Kim a kiadó blogjában közölte a hírt, sok más hasznos információ mellett, amit rövidesen érkező PS5 exkluzívról tudni érdemes.

Amint azt a véletlenül kikerült demó kapcsán írtuk, a Stellar Blade egy nagyon várt akció-kalandjáték, ami a nem túl távoli jövőben játszódik. Ebben a korban az emberiséget már elűzte a Földről a NA:tives nevű megszálló erő. A Föld visszaszerzése érdekében a játékosok Eve, egy, a kolóniáról kiküldött osztag túlélőjének a bőrébe bújnak. A játék során szép lassan közelebb kerülhetünk majd a szokatlan világ titkaihoz.

„Örömmel jelentjük be hivatalosan a Stellar Blade ingyenesen játszható demóját, ami március 29-én válik elérhetővé PlayStation 5-re”

– írja a blogban Kim, aki szerint a próba verzióban a játék legelejét ismerhetjük meg, vagyis azt a szakaszt, ami Eve-et a Földre küldésének pillanatától a legelső boss harcig tart. Ez a rész tartalmazza a tutorial fázist, amely segít megismerkedni az alapvető harci funkciókkal, miközben felfedezheted a háború utáni Eidos 7-et, az emberek lakta várost, amelyet most a Naytiba fertőzött meg. A demóval korán megismerheted a játékmechanikát, ami a játék története során végig a segítségedre lesz, de állítólag egy kis meglepetéssel is készültek az első madaraknak, akik rápróbálnak a PS5 exkluzívra.

Bónusz jár a PS5 exkluzív elővásárlásához

Kim azt ígéri, a 60 FPS-es harcoktól a DualSense vezeték nélküli vezérlőn érezhető haptikáig számos olyan varázsa van a játéknak, amit csak a gyakorlati tapasztalatokkal tudsz magabiztosan értékelni. Azok, akik befejezik a demószakaszt, a teljes játék április 26-i megjelenésekor az utolsó ellenőrzőponttól kezdve vihetik tovább a mentési adataikat. FONTOS: a mentési adatokat a PS5 rendszerén kell tárolnod, hogy ne veszítsd el őket a teljes játék telepítése során! A Stellar Blade vezetője szerint érdemes élni az elővásárlással is, mert jár érte egy rakat bónusz.

És ezt olvastad már?

Gábor János

Korábbi cikkek

NES kártyából csinált működő konzolt egy tehetséges youtuber

2024.03.25. - A '80-as '90-es évek gyermekei biztosan emlékeznek még a "sárgakazettás játékokra". Ezek lényegében…

2 perc telt el azóta...

Ezek a Warzone leggyorsabban ölő fegyverei, ha a darálás a lényeg

2024.03.25. – A Warzone új korszakba lépett át 2023 decemberében. A fejlesztők integrálták a Modern…

32 perc telt el azóta...

Ubisoft: „Nem a Call of Duty miatt késik az xDefiant megjelenése”

2024.03.25. - Amikor kompetitív, vagy csak úgy összességében "lövöldözős" játékról van szü, nagy valószínűséggel a…

1 óra telt el azóta...

Ezek a legjobb könyvadaptációk a Netflix kínálatában – ki ne hagyd őket!

Gábor János 2024.03.25. - Egyelőre nyitott kérdés, hogy a Netflix legújabb nagy dobása, a szintén…

2 óra telt el azóta...

10 manga, amiből minden rajongó animét akar, lehetőleg most

2024.03.25. - Igen, igen, igen, a japán anime rajongói bizonyára nagyon sok mangát olvasnak, főleg…

2 óra telt el azóta...

Így alakultak a videokártya árak márciusban – Minden Super?

2024.03.25. – 2022 közepén pozitív hírek érkeztek a videokártya árak csökkenésével kapcsolatban. A kínai belpiac…

3 óra telt el azóta...