Gaming

NES kártyából csinált működő konzolt egy tehetséges youtuber

2024.03.25. – A ’80-as ’90-es évek gyermekei biztosan emlékeznek még a „sárgakazettás játékokra”. Ezek lényegében NES, vagy SNES kazetták voltak, csak éppen kalóz forrásból. Természetesen ez külföldön is jelenség volt, a japán Nintendo Famicom (Family Computer) névből eredeztethetően Famiclones-nak, vagyis „famiklónoknak” hívták ezeket a bootleg kazikat. Az eredeti, komplett (füzettel, dobozzal ellátott) SNES és NES kazetták ma már aranyat érnek, így a gyűjtök nagy kedvencévé váltak. Vagy így, vagy úgy, de a Nintendo tehát hatalmas hatással volt a régi idők játékosaira. Egy szintén gyűjtő és rajongó youtuber miközben egy érdekes projekten törte a fejét, rájött, hogy a NES kazettákban a hely sokkal nagyobb annál, hogy „csak” egy-egy játékra pazarolják azt. Fejébe vette, hogy készít valami izgalmasat, amire korábban még nem volt példa.

Konzol a kártyában

A technológia mai állását figyelembe véve, a Nintendo régi konzoljai enyhén szólva röhejesnek tűnnek. Amit akkoriban egy konzol tudott, ma a piac legrosszabb okostelefonja is 200-szor jobban és gyorsabban tudja. Ennek ismeretében a régi konstrukciók is átdolgozhatók, így James Channel is mert nagyot álmodni. Elhatározta, hogy az egész NES konzolt beleépíti egy NES kazettába, s azon keresztül fog más játékokat elindítani.

Ami még érdekesebbé teszi a projektet, hogy James mindezt úgy szerette volna elérni, hogy az adott kazetta ne veszítse el „játékjellegét”, a konzol funkciók csak amolyan másodlagos opcióként jelenjenek meg. Össze kellett tehát hozza azt, hogy egy NES kazetta egyik oldala megmaradjon olvasható játéknak, míg a másik rendelkezzen mindennel, amivel egy NES konzol, s még egy kártyaolvasó is beleférjen. Ez azért már nem hangzik könnyű menetnek.

 

A youtuber a projektről készült videójában erre ki is tér, bőven voltak nehezítő tényezők és először megugorhatatlannak tűnő akadályok. Azonban még ha nem is lett szép a végeredmény, funkció tekintetében minden előzetes tervnek megfelelt. Sikerült létrehoznia egy NES kazettát, ami képes volt játékként, vagy konzolként is működni. Ez egy igazi retro rajongó álma, nekünk is készíthetne egyet!

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Megvan, mikor jön a Stellar Blade demó PS5-re – végre hivatalosan

Gábor János 2024.03.25. - Napok kérdése és végre hosszan elérhető demó jelenik meg a Stellar…

4 perc telt el azóta...

Ezek a Warzone leggyorsabban ölő fegyverei, ha a darálás a lényeg

2024.03.25. – A Warzone új korszakba lépett át 2023 decemberében. A fejlesztők integrálták a Modern…

33 perc telt el azóta...

Ubisoft: „Nem a Call of Duty miatt késik az xDefiant megjelenése”

2024.03.25. - Amikor kompetitív, vagy csak úgy összességében "lövöldözős" játékról van szü, nagy valószínűséggel a…

1 óra telt el azóta...

Ezek a legjobb könyvadaptációk a Netflix kínálatában – ki ne hagyd őket!

Gábor János 2024.03.25. - Egyelőre nyitott kérdés, hogy a Netflix legújabb nagy dobása, a szintén…

2 óra telt el azóta...

10 manga, amiből minden rajongó animét akar, lehetőleg most

2024.03.25. - Igen, igen, igen, a japán anime rajongói bizonyára nagyon sok mangát olvasnak, főleg…

2 óra telt el azóta...

Így alakultak a videokártya árak márciusban – Minden Super?

2024.03.25. – 2022 közepén pozitív hírek érkeztek a videokártya árak csökkenésével kapcsolatban. A kínai belpiac…

3 óra telt el azóta...