Call of Duty

Ezek a Warzone leggyorsabban ölő fegyverei, ha a darálás a lényeg

2024.03.25. – A Warzone új korszakba lépett át 2023 decemberében. A fejlesztők integrálták a Modern Warfare III legtöbb újítását, így bizony a fegyvereket is. Az első hetekben, hónapokban egyértelműen csak a MW III fegyverek jöhettek szóba, manapság azonban néhány MW II is felbukkan a listákon. Csakúgy, mint a többi multiplayer lövöldében, úgy bizony a Warzone-ban is fontos statisztika a fegyverek TTK értéke. A TTK a Time-To-Kill rövidítése, azaz azt határozza meg, hogy egy fegyver milyen gyorsan öli meg az elé kerülő ellenfelet.

A TTK értéket több módon is ki lehet számolni. Más értéket kapunk, ha csak testlövéseket, ha csak fejlövéseket vagy épp ezek keverékét mérjük. Az utóbbi adhat talán reálisabb képet, hiszen az esetek kis részében sikerül minden fejlövést sikerrel abszolválni. Az azonban már sokkal valósabb jelenet, amikor egy jól sikerült fejlövés után testlövésekre törekednek a játékosok. Minél alacsonyabb a TTK érték, annál gyorsabban öl az adott fegyver. Nem túl bölcs dolog csak a TTK értékre hagyatkozni, de mindenképp érdekes lehet, hogy mely fegyverek remekelnek ebben a legjobban. Szerencsére az elmúlt napokban a CharlieINTEL csapata éppen ezeket a fegyvereket kutatta fel.

Ezek a Warzone leggyorsabban ölő fegyverei

Nerfek ide vagy oda, továbbra is kimagaslik pár fegyver a közelharci szereplők közül:

  1. RAM-9
  2. HRM-9
  3. WSP-9
  4. AMR9
  5. Striker 9

Jól látható, hogy nem meglepő módon mindegyik fegyver az SMG kategóriát erősíti. A daragépek közelharcokban valóban remekelnek, szinte lézerként darálják le az eléjük kerülő ellenfeleket. Nézzük is, hogy milyen kiegészítőkkel érdemes felvérteznünk a leggyorsabban ölő SMG-t, a RAM-9-et.

Leggyorsabb TTK RAM-9 Warzone loadout

Warzone RAM-9

  • Muzzle: ZEHMN35 Compensated Flash Hider
  • Barrel: FSS Imperator Light Barrel
  • Rear Grip: Retort 90 Grip Tape
  • Magazine: 50 Round Mag
  • Stock: Ultra-Light Stock Pad

Ha a távolabbi célpontok kerülnek sorra, akkor sincs ok az aggodalomra. Itt már egyértelműen az AR, LMG vagy épp BR fegyverek győzedelmeskednek. A lista egészen pontosan a következő:

  1. Bruen Mk9
  2. RAM-7
  3. SVA 545
  4. Pulemyot 762
  5. Holger 556

Leggyorsabb TTK Bruen Mk9 Warzone loadout

Warzone Bruen Mk9

  • Muzzle: VT-7 Spiritfire Suppressor
  • Barrel: 23″ XRK Horizon V2
  • Underbarrel: Bruen Heavy Support Grip
  • Optic: Corio Eagleseye 2.5x
  • Magazine: 60 Round Mag

Jelenleg tehát a Warzone leggyorsabb párosa a Bruen Mk9 és a RAM-9. A TTK azonban nem minden, hiába remekel ilyen téren az adott fegyver, ha közben esélytelen megtartani. Ennek köszönhetően pedig csak elméleti előnyről beszélhetünk a játékosok jelentős részére levetítve. Szerencsére erről most nincs szó, hiszen mind a Bruen, mind pedig a RAM-9 viszonylag kellemesen kezelhető opciónak számít. Ennek megfelelően bátran beilleszthetőek a loadoutokba, de ha valamiért nem szimpatikusak, akkor a fenti ötös listákból is lehet még szemezgetni.

Ezt láttad már?

 

Arpi

Korábbi cikkek

Ubisoft: „Nem a Call of Duty miatt késik az xDefiant megjelenése”

2024.03.25. - Amikor kompetitív, vagy csak úgy összességében "lövöldözős" játékról van szü, nagy valószínűséggel a…

33 perc telt el azóta...

Ezek a legjobb könyvadaptációk a Netflix kínálatában – ki ne hagyd őket!

Gábor János 2024.03.25. - Egyelőre nyitott kérdés, hogy a Netflix legújabb nagy dobása, a szintén…

1 óra telt el azóta...

10 manga, amiből minden rajongó animét akar, lehetőleg most

2024.03.25. - Igen, igen, igen, a japán anime rajongói bizonyára nagyon sok mangát olvasnak, főleg…

2 óra telt el azóta...

Így alakultak a videokártya árak márciusban – Minden Super?

2024.03.25. – 2022 közepén pozitív hírek érkeztek a videokártya árak csökkenésével kapcsolatban. A kínai belpiac…

2 óra telt el azóta...

Pletykák szerint hamarosan bejelenthetnek egy Marvel FPS játékot

2024.03.25. - A Marvel név komoly erővel rendelkezik a médiapiacon. Legyenek ezek filmek, könyvek, képregények,…

3 óra telt el azóta...

Büntetést kap a rendőr, aki 17 órát játszott Switchen szolgáltat közben

2024.03.25. - Nem ez az első eset, hogy a rendőröket is annyira lefoglalja egy-egy Nintendóhoz…

3 óra telt el azóta...