Életmód

Büntetést kap a rendőr, aki 17 órát játszott Switchen szolgáltat közben

2024.03.25. – Nem ez az első eset, hogy a rendőröket is annyira lefoglalja egy-egy Nintendóhoz köthető játék, hogy elmulasztják a fontos feladatokat. 2017-ben például két amerikai rendőr nem csak egy egyirányú utcába hajtott be rossz irányból, hogy elkapjon egy Pokémont, de még akkor sem indultak el egy rablás helyszínére, amikor utasítást kaptak rá. A dolognak lett következménye, mindkettőt kirúgták. Most viszont egy japán rendőr került bajba, amikor feljelentették, mivel szolgálat közben Nintendo Switchel játszott. A Nintendo a Switch megjelenése óta úgy hirdeti a konzolt, hogy az minden korosztálynak szól, szóval eléggé családbarát. A Super Mario Bros. Wonder tavaly elnyerte a „Legjobb családi játék” díját a 2023-as Game Awards-on. Ha azonban valaki munka közben használja, abból baj lehet.

Feljelentés

Ahogy arról a Dexerto beszámolt, a japán Nara prefektúrában található Tenri rendőrőrs egyik rendőrtisztjét nemrég megrovásban részesítették, amiért szolgálat közben pörgött a Switch. A rendőr a műszak alatt többször is tolta a játékokat a kapitányság pihenőszobájában, összesen tizenhét órán keresztül. Jogos kérdés lehet, hogy milyen büntetés jár Japánban ilyen mulasztásért? Nos, a Nintendóval eltöltött 17 órát levonják a rendőr fizetéséből, ami jelentős órabér-veszteség lehet, bár nem tudjuk, mennyit keres egy rendőr Japánban.

Ugyanakkor ez még mindig jobb eset, mint a bevezetőben említett két rendőr Pokémon GO függősége, akiket ugye kirúgtak. Amúgy a játék nem csak a munkahelyen, de az iskolában is gondot okozhat. Még tavaly egy diák Amerikában brutálisan bántalmazta iskolája egyik tanárát, aki megpróbálta elérni, hogy a diák az órán ne használja a Nintendo Switch konzolt. A brutális incidensről készült videofelvételt az iskola biztonsági kamerája rögzítette.

Switch

Minden azt is bizonyítja, hogy a Nintendo Switch még mindig milyen sikeres játékkonzol, bár már nagyon sok pletyka kering arról, hogy jön az utódja, a Switch 2. A konzol várhatóan erősebb lesz a PS4-nél is, sőt akár már 2025 első negyedévében megjelenhet.

Ezt láttad már?

DV

Korábbi cikkek

Pletykák szerint hamarosan bejelenthetnek egy Marvel FPS játékot

2024.03.25. - A Marvel név komoly erővel rendelkezik a médiapiacon. Legyenek ezek filmek, könyvek, képregények,…

2 perc telt el azóta...

Egyre biztosabb, hogy 2025-ben sem fog megjelenni a GTA VI

Bódi Dániel 2024.03.25. - Nem ez volna az első eset, amikor elhalasztják egy GTA-játék megjelenését,…

19 perc telt el azóta...

Két játék fut egyszerre? – Furcsa PlayStation Plus hiba bukkant fel

2024.03.25.- Megmondom őszintén, nekem nagyon tetszik a PlayStation Plus streaming része, amikor ugye nem is…

2 óra telt el azóta...

Ha az alkotókon múlik, mehet tovább a Netflix legújabb nagy dobása

Gábor János 2024.03.25. - Magyarországon már lenyomta az Úriembereket, és gyanítjuk, hogy világszerte is a…

3 óra telt el azóta...

Egy sima Youtube videó megnézésével is megtalálhat a rendőrség?

2024.03.25. - Képzeld el, hogy valaki annyira rosszban sántikál, hogy valamiért keresi a rendőrség. Azt…

4 óra telt el azóta...

Ezek voltak a legjobb kiadók 2023-ban, legalábbis a Metacritic szerint

Gábor János 2024.03.25. - 2012 óta már 14. alkalommal állította össze a Metacritic a játékkiadó…

5 óra telt el azóta...