Bódi Dániel

2023.09.06. – Hatalmas merészséggel, de ki tudom jelenteni, hogy nincs a világon olyan gamer, aki legalább egyszer, egyetlen egyszer nem eszmélt volna csak reggel rá, hogy tulajdonképp átjátszotta az egész éjszakát. Jómagam például a tinédzserkorom felét így, a másikat pedig az egri éjszakában éltem túl.

Sőt, igazából néha még manapság is, jócskán benne a harmincban azon veszem magam észre, hogy hatalmas akaraterőről tanúbizonyságot téve hajnal 1-2 körül teszem le a kontrollert – annak ellenére, hogy abban a pillanatban el tudnék ájulni, mihelyst kikapcsolom a konzolt. De hiába merülök le a napi teendőkben, az biztos, hogy hulla fáradtan is a reggeli szürkületig tudnám nyomni a gombokat. Ezzel pedig szinte biztosan nem vagyok egyedül ezen a világon.

De vajon mi az oka annak, hogy a fáradtság ellenére is hajnalokig képesek vagyunk játszani?

A kérdés pontosabban úgy hangozna, hogy miért csinálunk bármi mást az alváson-pihenésen kívül? Sokan például, akik nem szoktak játszani, a mobilt nyomkodják, görgetik a közösségi oldalak végtelenített feedjeit, esetleg sorozatokat darálnak ahelyett, hogy nyálukat a párnára folyatva chilleznének.

Teljesen egyértelmű magyarázat nincs a jelenségre, mert a probléma viszonylag új, de legalábbis ezidáig nem tulajdonítottak neki sok figyelmet. Korábban is voltak játékok és otthoni játékkonzolok, a Nintendo Game Boy megjelenésével pedig egyre több gyerek vészelte át a takaró alatt az éjszakákat, ahogyan sokan vártuk az Animax este 8-as kezdetét – a hajnali végét már kevésbé, mégis, a kutatók az okostelefonok tömeges elterjedése során kezdték el komolyabban venni és vizsgálni a dolgot.

A tudomány jelen állása szerint az elsődleges ok a halogatás lehet, amit a stresszre és a szorongásra vezetnek vissza.

A modernnek nevezett folyamatosan pörgő, gyors és teendőkkel teli mindennapok egy átlagember számára kifejezetten stresszesen telik. Mivel a stressztűrő képesség mindenkinél máshol húzódik, teljesen mindegy, hogy fiatal vagy idősebb az illető, a rohanó világban a legtöbben a nap végére elég stresszesen ülünk le megpihenni. Persze miután mindennel végeztünk:

• ki van takarítva,
• meg van főzve,
• ki van mosva-teregetve,
• na meg el is van mosogatvam
• megcsináltunk minden ház körüli melót: fűnyírás, deszkázás, kertgondozás, megsimizted-megetetted Buksit és Cirmit is,
• le is fürödtünk,
• bevásároltunk,
• foglalkoztunk a gyerekkel,
• elintéztük az olykor-olykor nyakunkba szakadt hivatalos teendőket (pl. számlabefizetés stb.),

na meg minden más, ami most nagyhirtelen nem jutott eszembe (mint például a tanulás). Ha nincs az embernek munkája is nehéz mindent egy napra bezsúfolni, ezek pedig mind-mind olyan teendők, melyeket KÖTELEZŐ megcsinálnunk. A gyerekkel foglalkozni kell, a ruháinkat ki kell mosni, főzni-mosni-takarítani is szinte elengedhetetlen, ezeket pedig szabadidős munkaként éljük meg a legtöbben.

Aztán pikk-pakk eltelik a nap úgy, hogy alig jutott 5 perc magunkra. Hát nem csoda, hogy stresszesek vagyunk, ami aztán hamar szorongásba is átcsaphat.

De hogy jön ez a halogatáshoz és az éjjeli játékhoz?

Pszichológiai tanulmányok azt már megállapították, hogy a stresszes élet és a gyakran halogatós viselkedés között bizony akad összefüggés. Sokan a teendők elodázásával próbálják visszaszerezni a kontrollt az életük fölött, legalábbis ezt az illúziót adhatja meg például az, ha mondjuk nem 5-re, hanem 7 órára írom meg ezt a cikket.

Azt is kimutatták, hogy minél magasabb egy ember stressz-szintje, annál nagyobb lesz a hajlam a halogatásra. Vagyis minél több teendőt zsúfolunk egyetlen napba, annál nagyobb eséllyel fogjuk egyre odább és odább tolni a következő feladat elvégzését – adott esetben a pihentető alvást. A fentebb már ismertetett kötelező feladatokat pedig meg lehet próbálni, de nem nagyon lehet elmismásolni, amivel értelemszerűen a szabadidőre fordítható idő is leszűkül.

Na és mit tesz ilyenkor a stresszes, szorongó, szabadidejében szegény és halogatásra extrán hajlamos ember?

Naná, hogy azt, amit akar!

Elmenekül egy legalább saját maga választott egyszerű, és könnyen kivitelezhető tevékenységbe: mobilozásba, sorozatok binge-watchingolásába, vagy a reggelig tartó játékba, ami megadja a szabadság és az élete fölötti kontroll érzését. Ezt a viselkedést/szokást nevezik „Bedtime Revenge Procrastinationnek”, amit remek magyarsággal lefekvés előtti bosszúhalogatásnak fordíthatunk.

Tulajdonképpen a lefekvés elodázásával bosszút állunk az egész napos teendőkön. Persze valójában csak saját magunkat szívatjuk, hisz az alvásidőből veszünk el, de a tudatalattink nem így működik. Azt gondoljuk, hogy „na most jól megmutatjuk, velünk aztán senki sem baszik ki, azt csinálok, amit akarok”.

Mint fentebb említettem, ez a viselkedés már korábban is jelen volt, de a modern kütyük megjelenésével lett egyre szélesebb körben megfigyelhető. Manapság már mindenkinek van okostelója, ami melegágya a lefekvés előtti bosszúhalogatásnak: csak görgetünk, és görgetünk, és görgetünk bele a végtelenbe, és tovább.

Ez egy ördögi kör, mert már a közösségi média algoritmusa is erre kondicionál minket, hogy egyre több időt töltsünk el az esetek túlnyomó többségében oktalan és értelmetlen görgetéssel. Ahogyan a streaming szolgáltatások is csak ráerősítenek erre a pszichológiai problémára: nem véletlen, hogy minden platformon alapértelmezett az újabb epizódok automatikus indítása. A videojátékok pedig egyszerűen sokáig lekötnek a játékmenettel, a váltakozó képekkel és hanghatásokkal, a történettel, ami aktív időtöltés ~ ébren tart.

Az egy másik probléma, hogy a képernyő fénye sem túl altató, folyamatosan dolgoztatja az agyat, ezért például ha közvetlenül elalvás előtt bámulunk a képernyőn akármit-bármit, akkor nem fogunk tudni könnyen elaludni, de az alvás minősége sem lesz túl jó és pihentető. Pedig ahhoz, hogy megfelelően funkcionáljunk napközben, elengedhetetlen a megfelelő alvás.

Ha nem vagyunk toppon, akkor még jobban halogatunk, még stresszesebbek és szorongóbbak leszünk, amivel még inkább rágyúrunk a lefekvés előtti bosszúhalogatásra.

Jó nagy loop, csinálni kéne vele valamit.

Nem egyszerű ebből a végeérhetetlen körből kimászni, de nem lehetetlen. Aki volt katona, az jól tudja, hogy a szervezésnek varázsereje van: priorizáljuk a munkán túli teendőinket, ne akarjunk mindent is egyszerre megcsinálni-megoldani, és a nap végén jelöljünk ki magunknak egy szabadidős idősávot, és egy lefekvős idősávot. Ez utóbbit úgy, hogy minimum 6-7 óra pihi beleférjen, de ideálisabb volna a 8.

Ehhez próbáljunk meg igazodni, ami nem lesz egyszerű, de ha odafigyelünk, akkor egy idő után már izommemóriából, reflexszerűen fogjuk csinálni. Az egyik legfontosabb, hogy lefekvés előtt legalább egy órával iktassunk ki minden képernyőt, amihez ebben a cikkemben találsz némi segítséget és magyarázatot – szóval érdemes átnyálazni. A hangsúly a tudatosságon van, próbáljunk meg odafigyelni a rossz szokásainkra.

via – ScienceABC, Science Direct, Nature, Journal Clinical Sleep Medicine

Ezt is olvasd el:

Folyton görgetsz, a kezedhez ragadt a mobil? – Ezt teheted a túlzó mobilozás ellen