A Steam minden egyes hónapban publikálja a PC játékosok gondosan begyűjtött adatait. Január elején ismét frissült a weboldal.

2023.01.03. – Manapság, amikor a videokártya-piac kezd kicsit helyreállni, sokszor előkerül az a kérdés, hogy mit értünk az “átlagos” gaming PC kifejezés alatt. Ezt meglehetősen nehéz lenne megválaszolni, hiszen egy többmilliós gép tulajdonosa teljesen mást értene ezalatt, mint az, aki 2010 óta ugyanazt a PC-t használja. Ilyenkor érdemes valamilyen statisztikához nyúlni, talán a legjobb választás a szinte minden gépen ott figyelő Steam lehet.

2022 áprilisában már leszűrhettük a rendelkezésre álló adatokból, hogy egy korszakváltáshoz érkezünk lassan, hiszen akkor a 6 magos processzorok voltak a legnépszerűbbek, átvették a hosszú évek óta első helyen álló 4 magos egységek helyét. A 2017-es Intel Coffee Lake és az akkori ár-érték arányban verhetetlen i5-8400 személyében már a mainstream gépekbe is beköltöztek a 6 fizikai maggal felvértezett számítási egységek, azóta pedig már egy-egy 20 szálas i7-en sem tudunk meglepődni. Június végére ismét a 4 magos processzorok álltak az első, összesített helyen, de kis túlzással hibahatáron passzolgatták egymásnak a labdát a 6 magos társaikkal. November elejére már erőteljes 6 magos dominanciával találhatjuk szemben magunkat, a decemberi csökkenés után azonban januárban is tartotta magát, ahogy februárban és márciusban sem hagyott alá. Nem, nem a 4 magos processzorokra váltanak a játékosok, a 8 magos egységek százaléka mellet olvashatunk le némi emelkedést. Úgy tűnik, hogy a 4 magos gépek kora lassan lejár.

Nézzük is, hogy mi a helyzet január elején!

Az operációs rendszer – Mi történt a Windows 11 PC-kel?

A Windows 10 népszerűsége lassú mértékben, de folyamatosan csökkent egy ideig, mely nem is volt meglepő. A kihívó házon belül érkezett a Windows 11 személyében. 2022 Novemberére azonban valami megtört, veszíteni kezdett a népszerűségéből az új verzió, míg a Windows 10 és 7 erősödni tudott. A meglehetősen kemény gépigénynek köszönhetően még akár hosszú évekbe is beletelhet az elkerülhetetlen váltás, előbb-utóbb a Windows 10 támogatása is megszűnik majd. Idén is folytatta menetelését a Windows 11, március elejére már átlépte a 32%-os határt. Ez az érték januárban még csak 30% volt. Áprilisban azonban brutális csökkenést olvashatunk le, alig 22% volt csak a Windows 11 felhasználók aránya Steamen.

Ez nem tűnik túl reálisnak, igaz? Nem volt véletlen, a kínai játékosok adatai elözönlötték a Steamet, így eltolva a korábban megszokott statisztikákat. Május elejére vissza is állt a rend. Jól leolvasható, hogy júniusra pedig majdnem meg is lett a 34%. Július elejére a bűvös 35%-os határt is sikerült megugrania a Microsoft „friss” rendszerének. Augusztus elejére pedig közel 37%-on állt a Windows 11, szeptember első napjaiban pedig már a 40%-ot karcolgatja. Október elejére ez most egy kicsit megtorpanni látszik, ismét inkább 37%-on áll az új Windows rendszer. Novemberre akár 7 százalékos esést is leolvashattunk. Szerencsére december elejére ismét korrigált a Valve, a Windows 11 már 42% felett jár, mely közel 5%-os emelkedés 2 hónap alatt. Január elejére gyakorlatilag semmi nem változott, ám a Windows Server 2019 felkerült a listára, korábban nem szerepelt különálló rendszerként. Egyre több munkaállomásra kerülhet fel a Steam, gyakorlatilag a Windows 7 népszerűségét tudhatja magáénak a 2019-es rendszert. Az sem elhanyagolható, hogy 2024 januárjától a Windows 7, 8 és 8.1 rendszereket nem támogatja a Steam alkalmazás, nagy eséllyel a következő időszakban ki is kerülhetnek a statisztikából.

Processzorok

Azt már tudjuk, hogy a 6 magos példányok a legnépszerűbbek, ám remek kérdés, hogy mely márka mellé húz a PC-s játékosok szíve. Annak ellenére, hogy az AMD a Ryzen processzorokkal CPU fronton is kiváló termékekkel örvendezteti meg a játékosokat, továbbra is az Intel az úr ebben a kategóriában. Itt is hatalmas változást olvashattunk le márciusban, szépen látható az „emelkedő” a fenti képen, ám május elején, júniusban, júliusban és augusztusban is a hónapok óta megszokott 33-66/32-67 aránnyal kalkulálhatunk, míg szeptemberre ez inkább 34-65 lett lett már. Október elejére azonban ismét visszatértünk a régi kerékvágáshoz, ismét 32-68 az állás. Novemberre azonban 26-73 aránnyal találkozhatunk, mely kifejezetten nagy kilengés. Decemberre már ez is visszabillent, az AMD azonban szépen, lassan, de biztosan növeli a számait, már közel 35%-kal kalkulálhatunk. Januárban is ezt a trended olvashatjuk le.

Videokártyák

Átlagos PC január

Hosszú hónapok, talán évek GTX 1060 PC-s uralma után megtört a jég 2023 elején, sokáig a GTX 1650 vezetett minden kategóriában. A csökkenő áraknak köszönhetően egyre több játékos gépébe került aktuális generációból származó GPU. A márciusi gyűjtés azonban itt is jelentősen eltérő adatokat mutatottA GTX 1650 már sehol nem volt, a 3060, 2060 és 1060 triója uralta a virtuális dobogót. Az adatok tisztogatásával ismét a GTX 1650 került az élre, ezt az egységet követi a 1060 és a 3060, ezek sorrendje júniusra sem változott.

Júliusra azonban a 1060 és a 3060 helyet cserélt, immáron a frissebb modellé a virtuális dobogó második foka. Úgy tűnik, hogy az újabb generációk szépen lassan kezdenek utat törni maguknak. Az augusztusi és szeptemberi adatokat megfigyelve nem volt elképzelhetetlen, hogy hónapokon belül már az RTX 3060 lehet az első helyen. Érdekesség, hogy a DirectX 10,11,12 és Vulkan GPU ranglistában az első 10 helyen kizárólag csak Nvidia videokártyát találunk.Ahogy korábban megjósoltuk, az RTX 3060 át is vette az első helyet október első napjaira, nem is akármilyen előnnyel. Ez a tendencia folytatódott novemberre, sőt decemberben sem tudták elmozdítani, majd január első napjaira is tovább erősödött. 

Miért változott ennyi minden? Novemberben ismét hibázott a Valve.

Átlagos PC január

Az október – december közötti, elképesztő mértékű változásokra, kiugrásokra az elmúlt 3-4 hónapban nem volt példa példa. Ha az összképet nézzük, hamar kiderülhetett, hogy miért. Úgy tűnik, hogy a Valve a kínai felhasználókat és azok PC-jét jobban monitorozta április után novemberben ismét, hiszen a korábbi 25%-os angol felhasználói bázis helyett közel 46%-os kínai nyelv preferenciát olvashattunk le múlt hónapban. Így a keleti országban használt hardverek és szoftverek jelentősen módosíthatták az eddig megszokott trendet, ezért voltak akkora eltérések az áprilisi és a májusi adatok között, illetve most az október és december közötti időszakban.

Ez nem csak a novemberi bejegyzésre volt hatással, de a decemberire is, hiszen abból kikerültek a keleti játékosok adatai. Szerencsére a decemberi bejegyzés ismét helyrerázta az adatokat, így a január elsején leolvasható kilengések jóval természetesebbek és valósak. 

Pár extra adat, melyek nem igazán változtak az elmúlt hónapok során:

  • Az átlagos felbontás sem változott, továbbra is a FullHD az úr, hosszú évekig maradhat is a trónon
  • Több monitoros setupoknál is a dupla FullHD kialakítás hódít
  • Memóriából a felhasználók több mint fele 16 GB-ot használ, jelenleg ez lehet az arany középút
  • A legtöbb felhasználó 100 GB és 250 GB közötti szabad tárhellyel rendelkezik
  • A HDD/SSD tárolók mérete átlagban 1TB felett van
  • A legnépszerűbb VR szemüveg továbbra is az Oculus Quest 2

A Steam január 1-től teljesen leáll egyes Windowsokon, a játékok sem indulnak majd

 

×