Ha csak egy kicsit is jobban figyelsz a PC-dre és elengeded ezt a 6 rettentően káros szokást, akkor jelentősen növelhetsz a géped élettartamán.

RP

2023. 04. 28.  – Semmi sem tart örökké, főleg, ha a számítástechnikát vesszük alapul. Ennek ellenére manapság a számítógépek, laptopok élettartamát hosszú években is mérhetjük. Ehhez azonban az is szükséges, hogy megfelelő odafigyeléssel használjunk a számítógépeinket. A felhasználók jelentős része egy vagy akár több olyan káros szokással rendelkezik, melyek jelentősen ronthatják a gépek túlélési esélyeit.

Szemezgessünk is ezek közül!

Túlmelegedés? Á, csak a Windows!

A túlmelegedés a gépünk egyik legnagyobb ellensége. Ha bekövetkezik, azt bizony már sokszor a gép teljesítményén is megérezhetjük. Nem véletlen, hogy adott hőmérséklettartomány elérése után a CPU és a GPU is visszavesz az órajelekből, így jóval rosszabb teljesítményt produkálnak. Szélsőséges esetben pedig akár teljesen le is állhat a gép. Sokan a lassulást ráfogják a régi Windows telepítésre vagy a programok hibáira, miközben pillanatok alatt ellenőrizhető lenne a problémák forrása. Két hónapja már bővebben is körbejártuk a túlmelegedés témáját, az >alábbi< bejegyzésből mindent meg is tudhatsz.

Tiszta udvar, rendes gép?

Sok felhasználó bele sem gondol, hogy ártatlan dolgokkal is kárt tud okozni a számítógépben. Az eszközök porosodása elkerülhetetlen, ám bizonyos esetekben már komoly problémákhoz is vezethet, ha nem kap elég friss és hűvös levegőt a számítógép. A porcicák mellett ide sorolhatjuk a cigarettafüstöt vagy épp házikedvenceink elhullajtott szőrzetét is. Aztán nem szabad elfeledkeznünk az ételmorzsákról és az italcseppekről sem. PC esetében kicsit kedvezőbb helyzetben vagyunk, hiszen ott csak a periféria szenvedi meg, laptop esetében azonban a kialakítás miatt a teljesítményen is csorba eshet, ha rossz helyre kerülnek a fentebb említett dolgok.

Csak óvatosan!

Míg az asztali számítógépek akár hosszú évekig is elzakatolnak egyetlen millimétert sem mozgatva, addig a laptopokat sok esetben napi szinten cipeli magával az ember. A fizikai behatásokra sokkal érzékenyebbek ezek a kütyük, mint gondolnánk, így érdemes megfelelő odafigyeléssel szállítanunk. A pár milliméteres műanyag burkolat nem sokat fog megvédeni az ütődésektől, ejtésektől. Ha netán HDD lenne a masinába, akkor pedig még az adatvesztés ténye is előttünk lebeghet.

Az akkumulátor

Az, hogy a gyártó „akár 8 órát” is ígér, nem jelenti azt, hogy örökké tudni is fogja ezt a laptop. Gyakorlatilag már a vásárlást követő első hetekben is romlik a teljesítmény, hosszú évek alatt pedig feleződhet ez az idő. Érdemes bekapcsolni a Windows és a gyártók egyedi akkumulátorkímélő megoldásait. Ezen kívül érdemes lehet odafigyelnünk az akkumulátorcellák puffadására, ha megoldható, hiszen ez azonnali cserét követel. Sok esetben a hátsó burkolat egyenetlensége vagy épp egy-egy billentyűzet nehezebb lenyomhatósága, fura érzése árulja el ezt számunkra, akár szétszedés nélkül is.

Kábelek és portok

Annak ellenére, hogy egy-egy USB port vagy kábel sérülése nem jár a gép teljes elromlásával, több szinten is degradálhatja annak élettartamát. Korábban a FireWire és USB portok összekeverése miatt komolyan sérültek is ezek a bemenetek, manapság sem ritka, hogy valaki a HDMI kábelt akarja betuszkolni a DisplayPort csatlakozóba. A laptopoknál különösen égető probléma lehet ez, hiszen nem sok bemenettel rendelkeznek.

Az sem elhanyagolható szituáció, amikor egy-egy kiálló pendrive-nak köszönhetően kis túlzással kitörjük az USB-t a helyéről. Az ilyen esetek után megsérült, hibásan működő portok akár élesíthetik a gépek védekező mechanikáit, mely azonnali gépleállással is járhat. A kábelekkel is igyekezzünk óvatosan bánni, ne tekerjük, ne csavarjuk azokat és máris nyerhetünk pár évet.

A szoftveres oldal sem elhanyagolható

Az előző 5 dolog inkább hardveres téren ronthat a gépünk várható élettartamán, azonban a szoftveres oldalról sem feledkezhetünk meg. Ide vehetjük a különféle kártevőket, vírusokat, de a 2000 „ártatlan” programmal teletuszkolt Windows sem biztosít kellemes felhasználói élményt. A Windows Defender kifejezetten jól vizsgázik manapság, nem érdemes kikapcsolnunk vagy fizetős programot választani helyette. Ezen kívül érdemes lehet a gyanús oldalakat és fájlokat kerülni, illetve frissen tartani a gyakran használt programokat, különösen ügyelve a böngészőkre.

Ugye, hogy nem is nehéz ezeket elengedni? 

Ezt is érdemes elolvasnod:

Game Child, Fony, Nokla – 25 kínai hamisítvány, amitől garantáltan kiégsz

×