2023.12.21 – A Warzone és Modern Warfare III közös ünnepi eseménye december 19-én vette kezdetét. Magyar idő szerint 19:00 órától élesedett a móka, mely egészen január harmadikáig tart. A küldetéseket már kiveséztük, gyakorlatilag három játékmódban lesz lehetőség feloldani az értékes tárgyakat. Ha a zombi módot preferálja valaki, akkor azzal sincs gond, de a Modern Warfare III multiplayer módjába is bárki fejest ugorhat. A Warzone játékosoknak azonban nincs sok választása, nekik a frissen bemutatott ünnepi Resurgence mód biztosít lehetőséget a feladatok abszolválása.
A legtöbb küldetés jellégéből adódóan azt követeli meg, hogy jobbak legyünk az éppen szembe kerülő ellenfélnél. Ehhez azonban megfelelő loadout kiválasztása sem elhanyagolható. A legtöbb esetben olyan fegyverkombináció mellett kell letennünk a voksot, melynek egyik tagja közelre hatékony, a másik pedig közepes és nagyobb távolságokon esetén. Ez lehet SMG + Sniper, SMG + BR vagy szélsőséges esetben akár Shotgun + AR. A CharlieINTEL szakértői is ezeket az eshetőséget vizsgálták, nézzük is, hogy mely fegyverekkel érdemes harcba indulnunk.
Az egyik legjobb döntésünk továbbra is a BAS-B fegyver lehet, egy közelharci másodlagos opcióval megfűszerezve. Ez lehetne egy Shotgun is, de az elmúlt napokban többet is nerfeltek abból a kategóriából. Éppen ezért egy SMG-vel sokkal biztosabb alapot teremthetünk. December 14-én érkezett egy nerf, ám a BAS-B továbbra is nagyon ütős választás. Ehhez pedig a játék egyik legütősebb SMG-jét, a WSP Swarmot érdemes választani. Igazán távolra nem leszünk hatékonyak, ám erre nincs is szükség, Resurgence módokban a közelharcra és a közepes távolságokra kell ráfeküdni. Az alábbi loadottal érdemes tehát próbálkoznunk, ha a küldetések minél gyorsabb abszolválása a célunk az ünnepi időszakban:
BAS-B
WSP
2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…
2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…
Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…
2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…
2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…