December 19-én kezdetét vette az ünnepi időszak Warzone-ban is. A legtöbb küldetéshez az új játékmódok egyike szükséges, melyhez új loadout is dukál.

2023.12.21 – A Warzone és Modern Warfare III közös ünnepi eseménye december 19-én vette kezdetét. Magyar idő szerint 19:00 órától élesedett a móka, mely egészen január harmadikáig tart. A küldetéseket már kiveséztük, gyakorlatilag három játékmódban lesz lehetőség feloldani az értékes tárgyakat. Ha a zombi módot preferálja valaki, akkor azzal sincs gond, de a Modern Warfare III multiplayer módjába is bárki fejest ugorhat. A Warzone játékosoknak azonban nincs sok választása, nekik a frissen bemutatott ünnepi Resurgence mód biztosít lehetőséget a feladatok abszolválása.

A legtöbb küldetés jellégéből adódóan azt követeli meg, hogy jobbak legyünk az éppen szembe kerülő ellenfélnél. Ehhez azonban megfelelő loadout kiválasztása sem elhanyagolható. A legtöbb esetben olyan fegyverkombináció mellett kell letennünk a voksot, melynek egyik tagja közelre hatékony, a másik pedig közepes és nagyobb távolságokon esetén. Ez lehet SMG + Sniper, SMG + BR vagy szélsőséges esetben akár Shotgun + AR. A CharlieINTEL szakértői is ezeket az eshetőséget vizsgálták, nézzük is, hogy mely fegyverekkel érdemes harcba indulnunk.

Ezzel a Warzone kombinációval indulj útnak a Slay Ride Resurgence módban

Warzone hógolyó

Az egyik legjobb döntésünk továbbra is a BAS-B fegyver lehet, egy közelharci másodlagos opcióval megfűszerezve. Ez lehetne egy Shotgun is, de az elmúlt napokban többet is nerfeltek abból a kategóriából. Éppen ezért egy SMG-vel sokkal biztosabb alapot teremthetünk. December 14-én érkezett egy nerf, ám a BAS-B továbbra is nagyon ütős választás. Ehhez pedig a játék egyik legütősebb SMG-jét, a WSP Swarmot érdemes választani. Igazán távolra nem leszünk hatékonyak, ám erre nincs is szükség, Resurgence módokban a közelharcra és a közepes távolságokra kell ráfeküdni. Az alábbi loadottal érdemes tehát próbálkoznunk, ha a küldetések minél gyorsabb abszolválása a célunk az ünnepi időszakban:

BAS-B

  • Muzzle: TY-LR8
  • Underbarrel: DR-6 Handstop
  • Barrel: Light 9″ Bruen Wyvern Short Barrel
  • Stock: No Stock
  • Magazine: 45 Round Mag

WSP

  • Barrel: WSP Optac Long Barrel
  • Underbarrel: Bruen Heavy Support Grip
  • Stock: FSS Fortress Heavy Stock
  • Optic: Mk.3 Reflector
  • Magazine: 50 Round Drum

Így oldhatod fel a Call of Duty ünnepi jutalmait – Íme az ÖSSZES küldetés

×