Tech/Tudomány

Kiszivároghatott a Samsung Galaxy S24 széria teljes specifikációja

2023.12.21. – Manapság, ha a mobiltelefonok kerülnek szóba, akkor két nagy gyártót emleget mindenki. Az egyik fél értelemszerűen az Apple és az iPhone telefonok, míg a másik oldalon a Samsung készülékei szerepelnek. Egyik sem jobb a másiknál, manapság leginkább a preferenciák dönthetnek. Persze mindkét fél rajongótábora előszeretettel vitatkozik a közösségi oldalakon. A legtöbbször azonban olyan szubjektív dolgok döntik el a készülékek kiválasztását, melyek egyénenként eltérnek és ennek köszönhetően teljesen értelmetlen vitázni róluk.

Az Apple 2023 szeptemberében mutatta be legújabb szériáját, ám a Samsung válaszára sem kell már sokat várnunk. December 18-én megtudhattuk a potenciálisan érkező készülékek RAM és ROM kombinációit, de még így is rengeteg nyitott kérdés maradt. A kijelzők felbontása, a használt anyagok, a pontos processzor. Úgy tűnik azonban,  hogy ezekre is választ kaptunk, ha hihetünk a szivárogtatásoknak. A Samsung a hivatalos megjelenésig biztosan nem ismeri el ezeket, ám az elmúlt években nem sokat hibáztak a leakerek. Ennek ellenére ezúttal is javasoljuk, hogy megfelelő szkepticizmussal kezelje mindenki a lenti specifikációkat. 

Ezt tudja majd a Samsung Galaxy S24 széria

A fenti kép ránézésre is Samsung anyagnak tűnik, könnyen lehet, hogy egy hivatalos diasornak köszönhetően került idő előtt külsős kézbe. Erre majd csak az idő adhat választ, nézzük is a pontos specifikációkat:

  • A Samsung Galax S24 FHD+ kijelzővel érkezik majd, míg a másik két modell esetében már QHD+ felbontásra készülhetünk
  • Mindhárom modellben a Snapdragon 8 Gen 3 processzor kaphat majd helyet
  • Az Ultra továbbra is 200 megapixeles kamerával és 100x Zoommal várja a rajongókat, a többi készülék esetében meg kell elégednünk az 50 megapixellel és a maximális 30x Zommal
  • Az Ultra és a Plus valóban 12 GB RAM-ot kaphat majd, a sima készülék 8 GB-ot
  • Az Ultra titán borítást kaphat, a másik két készülék esetében a szokásos alumínium borításra készülhetünk
  • A 30 perces gyorstöltés sem marad el, a sima változat 30 perc alatt 50%-ra ugrik, a két nagyobb modell 65%-ra ennyi idő alatt

A készülékeket várhatóan január 17. és 18. között mutathatja be a Samsung.

Forrás: PCFórum

 

Arpi

Korábbi cikkek

Itt a vége – Európa-szerte eltűnnek a boltokból a lemezes Xbox-játékok

Bódi Dániel 2024.02.01. - Nincs új a nap alatt: tovább döglődik a fizikai játékterjesztés. Tudtuk…

10 óra telt el azóta...

Tovább fejlődik az iPhone-ok egyik legrégebbi, gyári alkalmazása

2024.02.01. - Az Apple január utolsó napjaiban adta ki az iOS 17.4 bétáját. Az iOS…

12 óra telt el azóta...

Ha bírod a rettegést, ezt a 10 horrorfilmet semmiképp se hagyd ki 2024-ben

Az elmúlt években másodvirágzásnak indultak a horrorfilmek, köztük is élen a slasherekkel és a pszichológiai…

12 óra telt el azóta...

Új pálya, RANKED mód és még kard is – Ezt hozza el a Warzone Season 2

2024.02.01. - Ahogy arra számítani lehetett, a Call of Duty fejlesztői február első napján leleplezték…

13 óra telt el azóta...

Több szinten is hibás a Counter-Strike 2 füstje – Reprodukálható a bug

2024.02.01. - Nem is olyan rég kerültek ismét reflektorfénybe a Counter-Strike 2 gránátok. Január utolsó…

13 óra telt el azóta...

Hazánkba is megérkezett az AMD új gamer CPU-ja, nem csak az USA-ba

2024.02.01. – Az AMD 2022 márciusában jelentette be az első, X3D végű processzorát. Ez még…

13 óra telt el azóta...