Ismét lehetőségünk van lecsapni két ingyen játékra. Egyikhez GOG fiókra lesz szükség, a másikhoz Steam felhasználóval kell rendelkezni.

2023.12.07. – Mikulás egy nappal később érkezett. Nincs is jobb annál, mint amikor egy szürke hétköznapon leülünk a gépünk elé egy hosszú nap után és kicsit kiengedjük a gőzt. Pláne akkor, ha a közlekedés is kész rémálom volt, hála az erős havazásnak. Nos, a mai nap pontosan ilyen, ezért is gondoltuk, hogy gyorsan feltúrjuk az internetet és kerítünk pár ingyenes játékot, amivel el lehet majd ütni az időt. Szerencsére akad olyan, amit pár kattintással, a pénztárcánk kiürítése nélkül megszerezhetünk magunknak. Ráadásuk nem is egy!

Az első játék, amihez most ingyen hozzá lehet jutni, egy Devil’s Kiss nevű Visual Novel. Ha szereted a humort és a jópofa karaktereket, érdemes neki adni egy esélyt. A játékosok visszajelzései szerint is egy egészen jó kalandnak tűnik, ráadásul még attól sem kell félni, hogy évekig tart. Pár órányi móka, méghozzá teljesen ingyen, elsőre megérősnek hangzik. A játékot a GOG kínálja ingyen, ha ide kattintotok, máris eléritek a Devil’s Kiss profilját, s mehet is a letöltés.

 

A másik játékhoz Steam felhasználóval kell rendelkezni, de feltételezem ez már olvasóink túlnyomó többsége esetán nem lehet akadály. Ráadásul azoknak, akiknek meg nincs, csupán csak egy-két kattintás és máris orvosolva is van a probléma. Éles váltás következik, ugyanis mai második ingyenes játékunk egy belső nézetes túlélő horror, így a fiatalabb játékosoknak nem feltétlenül ajánlom. Pozitívum, hogy akár 4 fős csapatokban is lehet játszani, így az unatkozó barátokat is magatokkal ránthatjátok egy kollektív open-world túléléshez. A játék világa egyébként tényleg nagy, tele van rejtett titkokkal, na meg különféle veszélyforrással. Utóbbiak kiválóan megágyaznak a rettegésnek, a műfaj kedvelőinek kötelező. Pláne ingyen!

ingyen

Desolate

Ezúttal kicsit „trükkösebb” a megszerzési folyamat. El kell látogatni a Fanatical adományoldalára, ahol a DESOLATE című játékot kell a kosarunkba helyezni. Nem kell félni, nem kerül pénzbe, így nem lehet vele bukni. Utána az „Orders” (rendelések) menüponton belül igényelnünk kell a játék Steam kulcsát. Ha ez megvan, mehetünk is a Steamre, a „Redeem Code” lehetőségnél pedig élesíteni a játékot. Egy gyors letöltés és mehet is a túlélős-rettegés.

Ezt olvastad már?

A legjobb belépő szintű videokártyák – Ezek alá nem érdemes adni

×