A cikk 2021. februárjában íródott.

A tudósok körében máig óriási vita tárgyát képezi, hogy Uwe Boll csupán az elszenvedője volt, vagy talán pont ő maga okozta azt a híres-neves átkot, ami a videojátékokból készült filmadaptációkat sújtják. A tyúk, vagy a tojás volt előbb? – tehetném fel így is a kérdést, de Boll mester munkásságának megítélésében ez már aligha nyom bármit is a latba.

Az 55 éves német rendező mesterember a kitartás mintapéldája: minden kritikára az a válasza: „ti nem értitek”, „mind retardáltak vagytok”, vagy „nem kaptam elég segítséget”, esetleg „ti tényleg egyre retardáltabbak vagytok”. A változatosság kedvéért mondott már olyat is – és most kapaszkodj meg erősen -, hogy filmjei azért olyan rossz fogadtatásúak, mert a streaming szolgáltatók miatt már túl sok jó film jut el az emberekhez, szóval az a baj, hogy az emberek jó filmeket néznek, így van viszonyítási alapjuk.

Nem tudom, hogy kinek, vagy minek köszönhetjük, de Boll már sok-sok éve kiszállt a filmiparból, és nem is akarok itt konteókat gyártani, de ugye ti is megfigyeltétek, hogy azóta egyre jobbak is lesznek a játékadaptációk?! Az azért meg kell hagyni, hogy Boll legalább szorgalommal képes volt ellensúlyozni a rendezői tehetségtelenségét: 2005-től egészen 2015-ig évente átlagosan 3-4 filmet szállított szorgos méhecskeként, amit ma is alig tudunk neki elégszer megköszönni.

Ezen remek alkotások között olyan gyöngyszemeket is találunk, mint egy komplett BloodRayne-trilógia, az Alone in the Dark 1-2, a Postal, a Far Cry és egy Dungeon Siege-trilógia.

Az örök álmodozó

Uwe Boll éppen osztja az észt meg a víziókat valamelyik filmjének forgatásán

Boll munkásságát a Wikipédia két időszakra osztja: az első a nagy költségvetésű mozik ideje, amikor ugyan nem játékokból készített filmeket, de ezek is olyan rosszak lettek, hogy egy idő után saját magának kellett finanszíroznia hóbortját. Ekkor kezdődött a kis költségvetés időszaka.

Hogy honnan volt pénze a műremekeire azt a mai napig vitatják, mivel egyáltalán nem kötötte senki orrára. Van, aki szerint a német adózási rendszert cselezte ki, illetve a német filmművészeti támogatást vette igénybe, hogy direkt szar filmeket csináljon. Annyi bizonyos, hogy 2005-től a saját produkciós vállalatán keresztül bonyolította a pénzügyeket – szóval lehet összekötni a szálakat, meg fantáziával kitölteni, hogy normális díszlet helyett mire ment a lóvé. Nagyjából a fenti tézist erősíti az a tény is, hogy filmjei szinte soha nem térültek meg, és a teljes elkészítésre fordított összegek töredékét tudták visszatermelni – ami hangsúlyozandó: egyáltalán nem meglepő.

A House of the Dead 12 millióbol készült – bevétele 5,7 millió, az Alone in the Dark 20 millióból – bevétel: 5,1 millió, a Bloodrayne 25 millióból valósulhatott meg, míg éppen csak 2,42 milliót hozott a konyhára.

Uwe Boll mérgesen nézi a filmjeit ekéző kritikákat

Hát nem egy életbiztosítás Boll filmjeibe fektetni, de a mester szerencsére tevékeny volt, így 30+ filmjével legalább egy gyártási költségeit sikerült fedezni. Fun story, van egy városi mendemonda, miszerint Boll annak idején megkereste a Blizzardot, hogy nagyon szívesen megrendezné nekik a Warcraft: A kezdetek mozit. Nehéz elképzelni azt a sosem múló röhögőgörcsöt, ami akkor a stúdióban történhetett, mindenesetre a válasz elég egyértelmű volt:

‘Sorry, but no dude’, nem adjuk el a jogokat, neked meg aztán pláne nem – de itt egy fityisz, tessék.

A Blizzardnak persze minden oka megvolt elhajtani a maestrót, hiszen az Alone in the Dark adaptációja méltán kerülhetett minden idők legrosszabb filmjei közé, ami az IMDB-n jelenleg 2,4 ponton áll a 10-ből. De ott van az azonos évben nagyvászonra álmodott Bloodrayne elsőrésze, ami 2,9-en stagnál, a második rész 2,7-en, a harmadik pedig toronymagasan a többi fölött a maga stabil 3 pontos eredményével (pedig talán ez a leggagyibb). A Dungeon Siege ARPG alapján forgatott A király nevében meglepően jó helyen áll a többihez képest, hiszen az egészen 3,8-ig kúszott, és olyan nagyon a folytatásai sem lettek rosszabbak, hiszen a 2. és a 3. etap is 3,1-3,1-en áll épp. De menjünk is tovább, hiszen akad még itt egy Far Cry és egy Postal is. Előbbi ugyan szintén katasztrofális, mégis 3,1-et ért el, míg a botrány játékból készült filmadaptáció mondhatni karrierje csúcsaként 4,5-ös gyémántként díszeleg a kakihalmon.

A legérthetetlenebb az egészben, hogy mégis hogyan volt képes Boll papa olyan sztárokat meggyőzni, mint Jason Statham, Dolph Lundgren, J.K. Simmons, Christian Slater, vagy Val Kilmer, hogy szerepeljenek az atomgagyi filmjeiben, amikról mindenki jól tudta, hogy borzalmasak. Élek azzal a gyanúval, hogy a német államtól támogatás gyanánt behúzott összegek java-része náluk landolhatott…

De fújjuk ki magunkat, Uwe Boll ugyanis a 2010-es évek közepén mondott csődöt, de még ha nem is tette volna, az egyre inkább magára találó és egyre nagyobbra növő játékipar valószínűleg mára már a tányér szélére köpte volna. Boll ugyanis egyszer azt mondta vala, hogy a kiadók egyszerűen nem foglalkoznak a játékaikból készült filmekkel, nekik ugyanis az a fontos, hogy jó pénzért el tudják passzolni a jogokat, és ennyi. A kiadókat kicsit sem foglalkoztatja, hogy jó, vagy rossz lesz-e a film, és sajnos igaza is volt!

Mostanra viszont a játékbiznisz sokkalta nagyobb, mint a filmipar, amelynek hála már lassan ott tartunk, hogy a gyártók/rendezők egymással fognak versenyt futni a játékok megfilmesítésének jogaiért – míg a másik oldalon pedig éppen ezért nem fér már bele a játékgyártóknak a rossz visszhang, hiszen az visszaüthet az eladásokra is. A legjobb példa az egyre fokozódó változásra talán a Sonic film, aminek első előzetesét, de inkább az ott feltűnő Sonicot látva az emberek egyként szólaltak fel annak gyászos és ijesztő kinézete ellen. A stúdió pedig azonnal beavatkozott, és meg is változtatták a hiperaktív kék süni dizájnját.

Egy ilyen világban pedig egy Uwe Bollnak – legyen az bármily szomorú is, de – nincs maradása. 2016-ban, megannyi visszavonulását követelő petíciót, és 7 Arany Málna jelölést követően (ebből 5 a legrosszabb rendezői), ha nem is teljesen, de ő maga személyesen visszavonult a filmkészítéstől. Jelenleg étteremtulajdonosként keresi a kenyerét, méghozzá meglehetős sikerrel. Kanadai étterme bekerült az ország 100 legjobb helye közé (37.), sőt, ugyanezzel a hellyel a Discovery Series a világ 50 legjobb éttermét tömörítő listájában is helyet kapott. A dolog annyira bejött a mesternek és feleségének, hogy hamarosan megnyitják harmadik helyüket is Kínában.

„Milyen érdekes ugye? Egy éttermet kellett nyitnom, hogy jó értékeléseket kapjak!” – viccelődött Uwe.

Ezt is érdemes elolvasnod:

9 kultfilm, aminek a második részét mindenki jobban szerette, mint az elsőt