Az Epic Games ezúttal két értékes és kifejezetten szórakoztató játékot ajándékoz minden játékosnak oda ingyen, aki a boltjába téved.

2023.11.30. – Egyre közeledünk az Epic gigantikus év végi ajándékozásáig, amikor is két héten keresztül naponta szórja a nyakunkba a különféle játékremekeket a Steam nagy riválisának is tartott játékboltjában – szokás szerint mindenkinek ingyen, még annak is, aki épp csak arra tévedt.

Na de! Addig sem maradunk ám ingyen játék nélkül, így november utolsó napjától egészen december 7-ig két szórakoztató alkotással gyarapíthatjuk az epices potyakönyvtárunkat. Sőt, ezúttal nem csak érdekes, hanem értékes játékokat rámolhatunk be, az ajándékok összértéke ugyanis 13.800 forintra rúg.

Az elkövetkező héten át az egyik ingyenes játék a négyfős kooperatív beat’em up Jitsu Squad, a másik pedig az ugyancsak többjátékos, szintén beat’em up műfajában induló Mighty Fight Federation lesznek. Mindkét játékban közös, hogy szuper közösségi élményt nyújtanak azoknak, akik mindenféle abszurd karaktert irányítva szeretik egymást és másokat is bucira verni. És igazából erről is szólnak, az önfeledt szórakozásról, amit sokféle játékmóddal fűszereznek, csűrnek-csavarnak, hogy a végén mindenki tutibiztosan mosolyogva keljen fel a géptől.

Ha nem is ez a két játék lesz az, amit azonnal rohansz telepíteni a gépre, mindenképp érdemes lehet őket az Epic Games Store-os könyvtárakhoz adogatni, hisz ha máskor nem, de szilveszter estéjén piszok jó meccsekkel, vígan búcsúztathatjuk velük az óévet, köszönthetjük az újévet a barátokkal közösen.

Jitsu Squad:

Mighty Fight Federation:

Ne feledd, a két játékot november 30. és december 7. között tudod ingyen a könyvtáradhoz adni – majd bármikor telepíteni és játszani, az akció lejárta után már fizetni kell értük.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Ingyen játszhatsz a tehetséges magyar fejlesztők 19 játékával

×