Már működik a honlap, ami honlapokat osztályoz aszerint, hogy mennyi szén-dioxidot termel a nézegetésük. Nekünk is kell majd zöldíteni.

2023.11.17. – Könnyen, egy-két perc alatt csekkolhatod, hogy egy adott honlap, amit rendszeresen látogatsz, mennyi szén-dioxidot bocsát ki azzal, hogy nézegetik a felhasználók. Erre képes egy frissen indított oldal, ami a betöltési sebesség, a felhasználói élmények minősége, valamint a vizsgált honlap hosting szolgáltatójának energiafelhasználása alapján osztályozza: mennyire zöld (vagy nem) a webes felület.

Forrás: LatinAmerica Post

Az innovatív ötlet a nemzetközi The Green Web Foundationé: az alapítvány a Budapesten tartott Brandfest-2023 eseményen jelentette be a netet zöldítő kezdeményezést. A magyarul is elérhető honlap megfelelő mezőjébe elég beírnod a honlap nevét, amelynek a karbonlábnyomára kíváncsi vagy, és némi számolgatás után kidobja a részletes elemzést. Persze első dolgunk volt megnézni, hogy mi magunk mennyi szén-dioxid-kibocsátással üzemelünk. Bár

a Leet.hu  büszke lehet arra, hogy az elemző szoftver szerint zöld minősítéssel rendelkező webtárhely áll mögötte, a jövőben nekünk is lesz min javítani, ha fenntarthatóbbak akarunk lenni.

A Green Hosting megléte persze jó hír, hiszen ez önmagában is jelentősen, akár 15 százalékkal csökkenti a digitális karbonlábnyomunkat. Tanulságos viszont, hogy a Leet.hu-n lévő rengeteg kép betöltése, ha nem is tragikus mértékben, de azért az átlagosnál és szándékainknál jobban emeli az általunk termelt szén-dioxid mennyiségét. Ejnye.

A szolgáltatás persze ad jó tanácsokat: ebből megtudtuk, hogy csupán két szempontot elegendő fontolóra vennünk a pozitív változáshoz, és az a képfájlok „diétája” (vagyis nagyobb tömörítése), illetve az UX tervezés (még gyorsabb és hatékonyabb felhasználói élmény) javítása. Jó tudni – főleg az éppen zajló átalakulásunk idején -, ezért mi is kalapot emelünk a The Green Web Foundation kezdeményezése előtt!*

Ha szeretnéd látni, hogy az általad látogatott egy-egy honlap mennyi szén-dioxidot ereget a légkörbe azzal, hogy olvasod (ezt egyébként autóval megtett kilométerekkel is szemléltetik), a magyar nyelvű HelloGreenWeb.hu-n tudod kideríteni.

*PONTOSÍTÁS – 2023.11.18. 11:13 – A magyar Neo Interactive ügynökség jelezte szerkesztőségünknek, hogy a HelloGreenWeb.hu valójában teljes egészében az ő munkájuk és tulajdonuk, nem pedig a The Green Web Foundationé. Az alapítvánnyal ugyanakkor szakmai partneri kapcsolatot ápolnak. Ezért is érkezett a Budapesten tartott BrandFestre a szervezet ügyvezető igazgatója, akit a Neo Interactive hívott meg. Chris Adams itt méltatta a Neo eredményeit, köztük, a HelloGreenWeb portált, amihez fentebb mi is gratuláltunk. Köszönjük az észrevételt: még jobb érzés ilyen kezdeményezést látni, ha tudjuk, hogy az ráadásul HAZAI!

Reméljük, érdekel a fenntarthatóság – ha így van, nézd meg ezt a király ötletet is:

Töltsd újra a dezodorod: tarol a fenntartható Respray, ami két magyar találmánya

×