Ezen a héten is érdemes ellátogatni a Steamre, ahol 5 újabb megjelenésű játékkal játszhatunk teljesen ingyen, egyetlen árva peták elköltése nélkül.

2023.10.29. – Aki napi rendszerességgel bújja a Leet Magazin online hasábjait, vagy legalább vasárnaponként velünk szokott tartani, annak nem túl nagy újdonság a hetente visszatérő Steam ingyen játékos gyűjtésünk.

Ezekben a cikkekben azokat a címeket szoktuk kiemelni, melyeket az alkotóik ingyen és bérmentve kínálnak a játékosoknak, remélve, hogy kiváló szórakozással szolgálnak majd azoknak, akik rájuk találnak. A nem leplezett célunk mindezzel, hogy nagyobb közönséghez eljuttassuk ezen alkotásokat, melyek sokszor teljesen elsikkadnak a nagyobb marketingbüdzséből gazdálkodó címek árnyékában.

Ezen a héten pedig 5 újabb érdekes kincsre bukkanhattunk rá, melyek bár nem veszik fel a versenyt olyan most megjelent nagyágyúval, mint a Spider-Man 2, vagy az Alan Wake II, de a kettő közti szünetekben remek kikapcsolódást nyújthatnak.

  • Power Fantasy – ha imádod a Vampire Survivorst, akkor ezzel is érdemes tenned egy próbát. Ugyan a Power Fantasy egyelőre még korai hozzáférésű játék, már most alig lehet lerakni – köszönhetően a nagy elődtől ügyesen ellesett és újrahasznosított játékmenetnek és mechanikáknak.
  • The Jeffy Game – ez egy nagyon egyszerű, de annál azért jóval nehezebb precíziós platformer, aminek végére csak kiemelkedő ügyesség birtokában fogunk tudunk eljutni. A cél: összegyűjteni mindent, amit tudunk anélkül, hogy egy-egy óvatlan mozdulat, vagy egy elvétett ugrás miatt elhaláloznánk.
  • Under Pressure – megvan a PowerWash Simulator? Na, ez pontosan egy olyan játék. Alig lehetne megmondani, melyik-melyik, ami igazán talán a klón érdemeit dicséri. A különbség, hogy ezt itt kifejezetten VR fejesekre szánták, így anélkül nem igazán lesz teljes a magasnyomású tisztítás.
  • Dragonheir: Silent Gods (borítón) – egy újabb high fantasy univerzumban játszódó nyílt világú RPG, ami bár szemkápráztató grafikával csábít, valójában inkább mobiljáték. Ingyenes, szóval akad benne Battle Pass és mikrotranzakció, szóval csak annak érdemes kipróbálnia, aki nem különösebben tud rácsavarodni a mértéktelen in-game pénzköltésre. Ha ez pipa, akkor egy korrekt élményben lesz részünk, mert amúgy egy egész pofás kis játék.
  • Planet S – a mai lista abszolút legjobbja! A Planet S egy valós idejű stratégia, azaz RTS, amiből manapság nagyon kevés akad, szerencsére még jól is sikerült. A cél, hogy felvirágoztassuk, benépesítsük, kolonizáljuk egy idegen naprendszer planétáit. Ehhez pedig számtalan lehetőségünk lesz, teljes mértékben rajtunk áll, hogy hogyan és milyen eszközökkel próbálkozunk. A bolygók procedurálisan generáltak, ami még tovább növeli az újrajátszhatóságot.

Mindeközben erről sem érdemes lemaradnod:

9 olyan király játékot kapsz 899 forintért, hogy menten beleszédülsz

×