2023.09.29. – Az anime műfaja okkal termelte ki rajongók millióit világszerte. A történetvezetés, a vizuális stílus, a fordulatosság mind olyan jellemzők, amelyeket a fanok szent tehénként kezelnek, és fejét vennék a filmeseknek, ha meggyaláznak bármit, amitől anime az anime.

Ha valaki egy anime élőszereplős feldolgozására adja a fejét, vállalnia kell, hogy pontosan követi a műfaj íratlan szabályait, mert az attól való eltérés éppen a célcsoport haragját fogja kiváltani. Mivel ezeknek az adaptációknak a lehető legidiótább motivációja az volt, hogy még szélesebb közönséghez juttassák el az eredetileg animált sztorit, éppen azokat a vonásokat köpték le, amelyektől az jó és működik. Szóval, kudarcra voltak ítélve. Íme 10 kirívó példa (kösz a segítséget, PCMag!) arra, amikor a filmesek a produkció első napjától az utolsóig nem fogták fel, hogy a nagyobb közönséget remélő finomhangolástól az anime sztorik nem fognak több embert érdekelni. Csak jól felhúzzák a rajongókat, akiket éppen megnyerni kellett volna.

Kite

Nagy kár érte, hogy nem sikerült, mert a dizájnt helyenként elég szépen átveszi. A Kite, egy rendkívül erőszakos, szexuálisan nagyon grafikus, koszos történet, amiből – fájdalom – elég élettelen mozi született. India Eisley gyönyörű, a tekintete tele van fájdalommal és drámával, Samuel L. Jackson meg olyan, mint mindig, ha nem Tarantino rendezi. Nem erőlteti meg magát, csak hagyja, hogy a fizimiskája dolgozzon helyette. A 2014-es film sikertelensége talán nem az ő saruk, hanem a koncepcióé. A fiatal bérgyilkoslány sztorija kerüli az alapmű mocskát, nyilván a korhatár-besorolás lejjebb erőltetése miatt. Csakhogy így nem működik.

Death Note

Ajjaj. „El a kezekkel! Nem fog menni! Engedd el!” – ezeket a mondatokat kellett volna többször az alkotók fejéhez vágni, mielőtt az akaraterő és a hülyeség tort ül a józan ész hullája felett. De a Netflixet csak ritkán lehet logikus érvekkel megállítani. A legendás anime egy morálisan összetett és fordulatos sorozat, ami egy fiatalember és egy bárkit megölni képes jegyzetfüzet közös sorsát követi. A történet átültetése Japánból Seattle-be furcsa kísérlet volt az anime kontextusának kifehérítésére, és a főszereplő Light Yagami morálisan kompromittált, de mesteri manipulátorból egy nyafogó tinédzser lett. Megdöbbent valaki, hogy nem működött? A filmeseken kívül talán senki sem. A film minden érdekes kérdést kivett a forrásanyagból, hogy egy teljesen sablonos macska-egér harccá változtassa a vérgőzösen zseniális alapanyagot.

The Guyver

Még rappelnek is benne. Itt akár pontot tehetnénk a végére, hogy miért nem működik, de az alkotók úgy döntöttek, ha már sz@rt csinálunk, csináljuk rendesen. A rendező a legendás japán effekt specialista, Screaming Mad George, de ő sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a zűrzavart. Az eredeti történetben a fiatal középiskolás Sho egyesül a Guyverrel, egy szimbióta páncéllal, ami a viselőjét erőssé és elpusztíthatatlanná teszi. Az 1991-es élőszereplős változat főhősét a karizmatikus Jack Armstrong alakítja, Mark Hamill meg üde színfolt, mint FBI-ügynök, és a látvány se rossz, de nem, nem áll össze az egész. És említettem már, hogy még rappelnek is benne?

Attack On Titan

Minél polgárpukkasztóbb az eredeti anime, annál nehezebb dolga van a filmkészítőknek. Ezt semmi nem bizonyítja jobban, mint az Attack On Titan. Az eredeti sorozat egy olyan világban játszódik, amit hatalmas húsevő óriások uralnak. Az emberiséget bezárták néhány körbefalazott metropoliszokba, ahol hagyják, hogy elszabaduljon a téboly és a kannibalizmus. Sokadszor elkövetett hiba, hogy egyetlen filmbe akarják belezsúfolni egy komplett sorozat eseményeit, de itt legalább elengedték a játékidőt, sőt, két részre is osztották az egészet. Kellően véres maradt ugyan, de ezért – és a kurtításért – cserébe elvékonyodtak a karakterek, ami felkoncolja az izgalmat.

Ranma 1/2

Egy feketeöves anime rajongó ezért a szemétkupacért addig ütné az alkotókat, amíg mozognak. Utóbbiak érdekében reméljük, hogy sosem derül ki rossz helyen, hogy ők követték el. Amatőr, ripacs, olcsó, bűzös feldolgozása lett ez egy alapjáraton tényleg bolondozós történetnek, de ez így olyan mint egy vicc paródiája. Rumiko Takahashi mangamestertől többet várt a közönség anime rajongó és nem rajongó része is. A főszereplő Ranma Saotome forró vízzel leöntve lánnyá, majd hideg vízzel fiúvá változik, és ez mindenféle szerencsétlenséget okoz. Egy felelőtlen pillanatban a japán Nippon TV adott rá pénzt – elég nyilvánvaló módon nem túl sokat. Jobb lett volna egyből a kútba dobni, mint egy életre tönkretenni vele néhány fiatal színész bimbózó karrierjét. Szerintünk csak az maradt a szakmában, akire ráhúzták a pandajelmezt. Ő talán le tudja tagadni, hogy köze volt hozzá.

G-Saviour

A Gundam-univerzum élőszereplős adaptálás hatalmas vállalkozás, hiszen több sorozaton át tartó történetfolyam, amit lehetetlen egy filmben feldolgozni. A grandiózus sztorival talán nem pont egy kanadai produkciós cégnek kellett volna megpróbálnia. Vagy egyáltalán bárkinek kár volt megpróbálnia. A többnyire Vancouverben forgatott G-Saviour-t a Gundam franchise indulásának 20. évfordulójára készítették, de a zavaros történet, a furcsa hangkeverés és a rossz CGI miatt óriási bukta lett belőle. Igazi Gundam-akciót ráadásul csak egy órás szenvedés után láthatunk benne. Önmaga paródiája lett.

Fist Of the North Star

A listán szereplő egyik legkorábbi nyugati film (1995). Tony Randel adaptációja, a legendás manga- és anime-sorozatból, a Hokuto No Kenből. És elég idióta kísérlet arra, hogy az eredeti franchise vérpezsdítő, posztapokaliptikus akcióját valami sokak számára emészthető sci-fivé alakítsa. A halálra ítélt ötlethez Gary Daniels adta az arcát, hogy eljátssza a főhős Kenshirô-t. A film egy bizarr, olcsó, többnyire unalmas ostobaság lett, az egyébként elég ígéretes szereposztás ellenére. Clint Howard és Malcolm McDowell biztosan jobbat érdemelt volna ennél, a közönség meg pláne.

Devilman

Go Nagai erőszakos természetfeletti mangája ihlette a zseniálisan stílusos Devilman Crybaby című animét, amiből 2004-ben követtek el élőszereplős változatot. Kb. hétmillió dolláros (2,6 milliárd forintos) költségvetéssel készült, és ennek alig 5 százalékát hozta vissza a mozikasszáknál. A borzasztó teljesítményt az inkompetens rendezés és az ocsmány CGI okozta. Legyen elég annyi, hogy egy korábbi pornófilmes, Hiroyuki Nasu ült a rendezői székbe, és úgy érezte, remek ötlet tehetségtelen tinibálványokkal, meg színészi tapasztalattal nem rendelkező modellekkel telepakolni a szereplőgárdát. Nézhetetlen katasztrófa.

Black Butler

Újabb anime, aminek hatalmas kultusza van, tehát elég rajta bármilyen apró változtatást végrehajtani, és a közönség garantáltan cirkuszolni kezd. Az anime a fiatal Ciel Phantomhive-ról szól, aki alkut köt egy démonnal, hogy bosszút álljon a családja gyilkosain. A 2014-es élőszereplős film viszont a közeljövőre cserélte le a viktoriánus kort. Van még kérdés? Pedig a nézők megbocsájtóbb felét talán még ez se érdekelte volna, ha a kétórás film nem fullad unalomba.

Dragonball Evolution

A végére hagytuk a desszertet. Akira Toriyama mesterműve alapvetően újradefiniálta az akcióanimét és a mangát Japánban. Több epizódon átívelő, különleges mozdulatokkal és energiarobbanásokkal tarkított, magas oktánszámú akcióbomba volt. Ahhoz, hogy mindezt lefordítsák a nyugati ember számára, sokkal több kellett volna, mint amit James Wong a 2009-es Dragonball Evolutionben kivitelezni tudott. A bizarr változtatások, az alacsony költségvetés (James Marsters, aki a gonosztevő Piccolót alakítja, azt állítja, hogy a filmre 120 millió dollárt ígértek a producerek, de ennek végül csak a negyedét adták oda), meg a rossz minőségű CGI miatt ez a film az elpazarolt lehetőségek csimborasszója lett. Állítólag terveztek még 2-6 folytatást, de így… Esélytelen volt.

Ez viszont reméljük odaver, ha már van némi közünk is hozzá:

Magyar főgonosz a Netflix új anime sorozatában – ekkor érkezik a Castlevania: Nocturne