Film/TV

Magyarországon már csak az öregek tévéznek – Egyre jobban hódít a streaming

2023.09.22. – A streaming megjelenésével, majd elterjedésével várható volt, hogy egyre kevesebben maradnak a kábeltévézésnél. Tavaly az LG által készített felméréséből derült ki, hogy Magyarországon jószerivel már csak az idősek nézik a hagyományos tévécsatornákat, míg a fiatalabb korosztályok inkább valamelyik streaming szolgáltatást részesítik előnyben. Ezt erősíti tovább a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legutóbbi reprezentatív felmérése, amely szerint a hagyományos tévézés egyre jobban veszít a közönségéből.

A magyar fogyasztók szokásait vizsgáló felmérés szerint a háztartások 44%-a nézett filmet és sorozatot streamingen, azaz lassan a magyarok fele elő lesz fizetve valamilyen szolgáltatásra. A legnépszerűbbek ezek közül így sorban a Netflix, az HBO Max és a Disney+, melyek előfizetői száma az elmúlt 4 év során valósággal kilőtt.

A Netflixre a magyarok 30%-a fizetett elő 2022-ben, ami egészen brutális növekedés 2019-hez képest, amikor mindösszesen 6%-os volt ez az arány. Az HBO szolgáltatása kicsit más tészta, ugyanis még a GO idején 2019 és 2021 között stagnált a magyar előfizetők száma, amellyel jellemzően a háztartások 13%-át fedték le – valószínűleg nagyban a telekommunikációs előfizetések mellé járó akcióknak köszönhetően. 2022-ben azonban, az HBO Max indulásával már 21%-os lefedettségre ugrottak.

A harmadik legelterjedtebb streaming szolgáltatás a Disney+, amely a tavalyi indulásakor azonnal 14%-ról indított.

Egyre kevesebbeket érdekel a kábeltévé

A kábeltévézés népszerűtlensége nem meglepő: a kötött műsoridő a nézők számára kényelmetlen, a visszanézhető adásokat pedig a reklámok miatt egyszerűen kényelmetlen és körülményes elindítani. Ezzel szemben streamingen egyre több a magyarra szinkronizált tartalom, amely óriási vonzerő lehet abban az országban, ahol az idegennyelvi tudás a béka feneke alatt van.

A HVG szerint épp ezért lehet hazánkban a tartalommal tömött és nevetségesen olcsó Amazon Prime Video ennyire népszerűtlen, mert nagyon kis számban bukkanni rajta magyarul beszélő filmmel és sorozattal.

Az NMHH felmérése szerint a tévécsatorna-előfizetések számának lemorzsolódása érezhető, még ha nem is olyan gyors, mint azt többen gondolnák. A legutóbbi kutatás szerint a magyarok mintegy 12 százaléka egyáltalán nem nézett már tévét – vagy, mert a néznivalót streamingen szerzi be, vagy mert sem streaminget, sem pedig tévét nem nézett az illető.

2021 közepe óta megállás nélkül csökken a korábban stabil 3,7 milliót mutató kábeltévé-előfizetések száma, amihez képest 2023 közepére már 175 ezerrel, azaz 5%-kal kevesebben vannak. Ez voltaképp azt jelenti, hogy az elmúlt két év során

negyedévente 20-30 ezer magyar mondja le a tévé-előfizetését.

A hagyományos tévézést jellemzően az idősebb korosztály választja, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a streaming szolgáltatásokra a 30 és 39 év közötti felnőttek 54%-a, míg 60 felettiek mindössze 19%-a költi a pénzét – miközben az LG felmérése szerint épp az idősek azok, akik a legtöbb időt töltik a tévéképernyő előtt.

A streamingre egyébként a fiatalabb és a magasabb végzettségűek a legnyitottabbak. Érdekes, de nem meglepő statisztika, hogy a legjobb anyagi helyzetű háztartások 65 százaléka, a legrosszabb pénzügyi helyzetben lévőknek viszont csak a 24 százaléka fizet elő streamingre.

A streaming irányába való eltolódás a jövőben még inkább felerősödhet, a kábeltévé legnagyobb bánatára, aminek utolsó utáni mentsvára a sportközvetítés volt. A streaming szolgáltatások azonban egyre nagyobb figyelmet szentelnek a sportesemények-meccsek közvetítési jogainak megszerzésére, amellyel korosztálytól függetlenül népszerűbbek lehetnek, mint a tévécsatornák valaha.

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

100%-os Netflix sorozat: ezzel a thrillerrel nem lőhetsz mellé

Gábor János 2024.02.11. - Te se mindig talász olyan Netflix műsort, amivel fix, hogy nem…

18 perc telt el azóta...

A Palworld fejlesztője már bárkit, de tényleg BÁRKIT felvenne

Gábor János 2024.02.11. - „Hihetetlenül kevés emberünk van” - vallotta be már-már kétségbeesett X-bejegyzésben a…

55 perc telt el azóta...

Most akkor leáll az Xbox gyártása, vagy nem? A Főnök végre megmondta

Gábor János 2024.02.11. - Lépnie kellett a Microsoft és a játékrészleg vezetőinek az utóbbi időben…

2 óra telt el azóta...

Sok ingyenes Call of Duty skinnel készültek a fejlesztők, de nem árt sietni

2024.02.11. - Február hetedikén startolt el a Modern Warfare III és Warzone legújabb, közös szezonja.…

3 óra telt el azóta...

Egyre többen választják az AMD processzorait – Erős lehet a 2024-es év

2024.02.11. - Ahogy a többi iparág, úgy bizony a PC-s szegmens is megszenvedte a 2023-as…

3 óra telt el azóta...

A Warzone legújabb SMG-je is pirít rendesen – Így szereld fel

2024.02.11. - A Warzone Season 2 frissítése rendesen átrendezte a játék metáját. Ahogy az lenni…

4 óra telt el azóta...