Gaming

Ingyen játszhatsz a szuperfun játékkal, ami a Steamen nem jelenhet meg

2023.09.22. – Mondjuk úgy, hogy a blokklánc és az NFT közel sem váltották be az ígéretüket. Egyik technológiai vívmány sem változtatta meg a hétköznapi életet, néhány agyon hype-olt hónap-év után teljesen kikoptak a közbeszédből. Mindez persze nem jelenti azt, hogy sosem fogjuk már hasznukat venni, mindössze sokkal többet látott beléjük a világ technokrata fele, mint kellett volna.

Én például úgy vélem, hogy az NFT-technológia bizonyos játékokban akár még be is válhat, ha azt jól és indokoltan építik be a játékmenetbe, az egyetlen célja pedig nem a játékosok megkopasztása, vagy a divatnak való kóros megfelelési kényszer. Ehhez azonban mindenképp el kell telnie némi időnek, a megannyi scam-csalás miatt ugyanis a célközönség a legkevésbé sem befogadó az NFT-kkel.

A Steam például éppen emiatt tiltotta ki az áruházból a blokkláncot használó játékokat, teljesen mindegy, hogy azok egyébként lehetnének akár jó játékok is. Ezért nem jelenhetett – és valószínűleg soha nem is jelenhet meg – a Valve platformján a My Pet Hooligans, amit most az Epic Games Store és az Amazon karolt fel közösen.

Előbbi a platformot, utóbbi reklámot ad a szuperfun játéknak, amit mindenki teljesen ingyen játszhat.

A játékot az AMGI studios fejleszti, aminek célja egyrészt a játékosok szórakoztatása, másrészt a blokklánccal és az animációs (motion capture) módszerekkel való technológiai kísérletezés. Emellett a játékmenetben is törekednek valami egyedi mixtúrára: a My Pet Hooligans egyszerre próbál elmesélni egy történetet és megteremteni egy szórakoztató muliplayer élményt.

A játékban egyedi nyuszikat irányíthatunk, akikkel keresztül-kasul begördeszkázhatjuk Hooliland City-t, gyűjtögethetünk mindenféle cuccot, kalandozhatunk a barátainkkal, vagy olyan játékmódokban lőhetjük szitává egymást, mint például a Deathmatch. A látványvilág a Disney-mesékre hajaz, a nyuszik szája-arca pedig úgy mozog, ahogyan a miénk a kamera előtt – méghozzá valós időben.

A játszható karaktereket pedig NFT-formájában vásárolhatjuk meg, akár külön az OpenSea-n.

Bár a My Pet Hooligan már évek óta fejlesztés alatt áll, még csak most kapta meg a hivatalos korai hozzáféréses plecsnit az Epic Gamestől. A fejlesztők az ingyenességért cserébe tehát csak annyit kérnek a játékosoktól, hogy küldjenek visszajelzéseket a játékmenettel, módokkal, és minden mással kapcsolatban, segítsenek, hogy minél jobb szórakozás legyen a játék.

Mindeközben egy éves partnerséget kötöttek az Amazon Prime Gaminggel, ami ezentúl folyamatosan ingyen lootot ad az előfizetőinek. Jó hír, hogy a Prime Gaming Magyarországon egybe van kötve a Prime Videóval, azaz havi 899 forintért cserébe ajándék játékokra, és mindenféle játékbeli extrákra rabolhatunk rá – többek között a My Pet Hooliganhoz is.

A My Pet Hooligant szeptember 20-tól ingyenesen lehet játszani az Epic Games Store-on keresztül.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

1 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadász szimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

31 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

1 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...