Tech/Tudomány

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. – Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe egy felhasználó belesétálhat. A szóban forgó kártevő programok ugyanis az emberek jóhiszeműségét, vagy éppen figyelmetlenségét használják ki. Az eredmény pedig akár totális káosz is lehet, még a banki adatainkat is ellophatják. Nem is olyan régen, éppen a közkedvelt és sokak által használt WinRAR programon keresztül terjesztettek hackerek vírusokat. A WinRAR sebezhetősége lehetővé tette a hackerek számára, hogy a programon keresztül betörjenek kriptoszámlákra és kirámolják azt. Szakértők arról is beszéltek, hogy érdemes néha megvizsgáljuk a telefonunkat, nem szaladtunk-e véletlenül bele egy nem várt fertőzésbe. A kémprogramok jeleiről és megelőzéséről itt tudtok részletesebben olvasni. Ebből is látszik, hogy mennyire kreatívak tudnak lenni a rosszakarók és nyerészkedők. Sajnos most nem csak a számítógéppel rendelkezőket fenyegeti egy adathalász támadás. Ezúttal a mobiltelefonunkon, SMS-en keresztül szeretnék megkeseríteni az életünk, méghozzá úgy, hogy közben egy „jobb életet” kínálnak.

Óvakodjatok ettől az üzenettől!

A 24.hu figyelt fel egy új jelenségre, ami során SMS formájában próbálják átverni a naív embereket. Ebben egy állítólagos cég keres sürgősen online, részmunkaidős munkatársakat: napi 2-80 ezer forint közötti összeget ajánlanak, ráadásul a munka telefonnal, otthonról is végezhető. Hab a tortán, hogy ráadásul azonnali fizetést ajánlanak. Nem kell agysebésznek lenni, hogy lássuk, munkáról szó sincs. Az SMS végében egy hivatkozás található, ami egy WhatsApp-kontakt letöltésére kér. Ha ezt megtesszük, magunkra is zúdítjuk a kellemetlenséget.

Forrás: CleanMyMac X

Az adathalászok a fertőzött programmal olyan kulcsfontosságú adatokhoz juthatnak, mint a lakcímünk, bankszámla-számaink, kontaktlistánk, stb. Remélem nem kell külön említenem, hogy ezekre az üzenetekre tilos válaszolni, ahogyan a tárgyban található kérdéses linkekre sem szabad kattintani.

Vannak árulkodó jelei annak, hogy kapott SMS megkérdőjelezhető forrásból érkezett. Hibás nyelvezet, vagy éppen az ismeretlen, külföldi formátumú telefonszám. Ha van lehetőség arra, hogy a készülékünkkel letiltsunk számokat, ezeket a csalóforrásokat érdemes kiszűrni. Ha pedig ismerünk olyanokat – idősebbek, fiatalok -, akik veszélyeztetve lehetnek, nekik is érdemes felhívni a figyelmüket a „támadásokra”.

Ezt olvastad már?

Cloud

Korábbi cikkek

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

4 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

5 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

5 óra telt el azóta...

Tényleg hatalmas ugrással érkezhet az AMD Ryzen következő generációja

2024.04.01. – Az AMD jelenleg még két foglalatot is életben tart. Bár már 2022 őszén…

5 óra telt el azóta...

Imádni fogod Rebirth újítását, ha utálod az unalmas Warzone meccseket

2024.04.01. – A Warzone játékosok már hatalmas lázban égnek, hiszen április harmadikán startol az új…

5 óra telt el azóta...

Már „miniagyakból” álló bioszámítógépekkel kísérleteznek a tudósok

2023.12.14. – A tudósok azt mondják, hogy még mindig gyerekcipőben jár az agykutatás. Temérdek feltérképezetlen…

6 óra telt el azóta...