Gaming

A Palworld fejlesztője már bárkit, de tényleg BÁRKIT felvenne

Gábor János

2024.02.11. – „Hihetetlenül kevés emberünk van” – vallotta be már-már kétségbeesett X-bejegyzésben a Pocketpair. A napjaink legfelkapottabb, Pokémonra emlékeztető, de annál erőszakosabb játékát fejlesztő vállalat kétségbeesetten keres új fejlesztőket, de addig mennek az üzenetben, hogy már tényleg bárkit felvennének valamilyen feladatra, csak jöjjenek emberek, akik segítenek állni a sarat.

A Palworld hatalmas sikert aratott a 2023 novemberi Early Access megjelenése óta több mint 12 millió példányt adtak el belőle Steamen és még hétmilliót Xboxon. A játék egy nyílt világú, szörnygyűjtögetős kalandot ötvöz sajátos harcrendszerrel, ami annyira bejött, hogy a Pocketpair már nem tudja tartani a lépést a roham miatt felszaporodott munkával. Hihetetlen, de

a világszerte tízmilliók által játszott címet mindössze 15 ember üzemelteti!

A stúdió egyébként nem szállt el, úgy vélik, a jelenlegi tempóval sincs szükség a létszám sokszorosára, de legalább 30 főre mindenképpen. Erre saját bevallásuk szerint leginkább azért van szükség, mert a játékosok rengeteg visszajelzést és ötletet küldenek, de egész egyszerűen nem tudják megvalósítani őket, hisz’ nagyon kicsi a csapat.

„A Palworldban még rengeteg a tennivaló, de hihetetlenül kevés emberünk van! Minden pozícióra nyitottak vagyunk, de leginkább tervezőkre és mérnökökre lenne szükségünk. Ha érdekel a játék, és szeretnél velünk dolgozni, kérjük, küldd el az önéletrajzodat!” – írja a Pocketpair, megjegyezve, hogy bár japán stúdióról van szó, egyáltalán nem feltétel, hogy ott is kell élni, hiszen teljesen nyitottak a távmunkára.

Ha szakmabeli vagy és érdekel, újabban például ilyen pozíciók nyíltak náluk:

  • Játékmérnök (Unreal Engine)
  • Játékmérnök (Unity)
  • Pal World 2D Artist
  • tervező
  • művészeti vezető
  • játékigazgató
  • Hangtervező (hangeffektusok)
  • 3D művész
  • 2D művész
  • COO
    Vállalati tervező
  • CFO

Azt meg ki ne hagyd, hogy mennyire lenyűgöző a Palworld Apple Vision Pron:

Gábor János

Korábbi cikkek

Nagyot megy a horrorjáték, amiben videókat kell készítened a haverokról

Gábor János 2024.04.02. - Tízezrek ugrottak rá az első pillanatól a Steam új sikerjátékára, ami…

3 perc telt el azóta...

Mac-re is „letölthető” már a GTA 6, de nem ajánljuk senkinek!

2024.04.02. - Nem sokkal azután, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette a GTA 6 megjelenését,…

59 perc telt el azóta...

Ennyiért vették meg az ajtót, amire DiCaprio már nem fért fel

Gábor János 2024.04.02. - A mozis kellékek nagyon kelendő portékák: amikor legendás tárgyak kerülnek kalapács…

2 óra telt el azóta...

Ez a fegyver lehet a Warzone Season 3 legnagyobb nyertese

2024.04.01. – Már csak néhány nap választ el minket a Warzone és Modern Warfare III…

15 óra telt el azóta...

Kiderült, hogy mikor kerül ki a 28 éves Wordpad a Windowsokból

2024.04.01. – Nem titok, hogy a Microsoft folyamatosan igyekszik formálni a Windows 11, de még…

15 óra telt el azóta...

Remekeltek a magyarok a Counter-Strike 2 első Major versenyén

2024.04.01. – Március 31-én véget ért a Counter-Strike 2 első Major eseménye. Körök kimenetelét is befolyásoló bugokban,…

16 óra telt el azóta...