Cristiano Ronaldo talán a virtuális futballjátékok történetében először, totálisan használhatatlan lapot kapott.

Hatalmas a hype az FC24 körül, ugyanis ez az EA első önálló futballjátéka, eddig a FIFA zászlaja alatt dobták piacra a játékaikat. Az önállóság biztosan temérdek nehézséggel jár, de emellett természetesen némi kényelmet is kell, hogy adjon a fejlesztőknek. Innentől kezdve elég önmaguknak megfelelni, így pedig a kreativitás is új szintekre emelkedhet.

A FIFA-szériából jól ismert Ultimate Team mód marad a játék középpontjában, azt viszont egészen eddig a hétig nem tudtuk, hogy pontosan mire is lehet majd számítani.

A hatalmas játékkedvet még tovább fokozta, hogy az EA Sports pár hete szabadjára engedte az FC24 projektet, legalábbis szűk körben, ugyanis augusztus 10-től elkezdték terjeszteni a zárt béta kulcsokat.

A bétából kiszűrt adatokat már láthattuk korábban, de mind az EA, mind pedig a közösség felhívta a figyelmét a kiváncsiskodóknak arra, hogy a bétakliensben látott és tapasztalt dolgok bizony változhatnak még az elkövetkező hetekben. Ez több esetben is megtörtént, azonban a leakerek arról adtak hírt a héten, hogy már elkezdték finomhangolni a játékot a fejlesztők és a végleges, szeptember végén várható kliens információit is elérhetővé tették.

Érthető módon azonnal rá is repültek az Ultimate Team laptárára, s olyasmit találtak, ami valahol nagyon elkeserítő.

Cristiano Ronaldo talán a virtuális futballjátékok történetében először, totálisan használhatatlan lapot kapott.

 

A portugál világklasszis 86-os összértékű arany lapot fog kapni, ami ugyan a játék elején szép számnak fog számítani, pár héten belül feledésbe fog merülni. Arról nem is beszélve, hogy az Al-Nassr, valamint a szaúdi liga nem feltétlenül számít kompetitívnek majd, így értelme sem nagyon lesz őt beerőszakolni a keretünkbe.

Pláne nem úgy, hogy 77-es Pacet, 75-ös Passingot, 79-es Dribblinget, na meg 74-es fizikumot kapott. Nincsen olyan stat, ami azt mondatná velünk, hogy érdemes lesz vele szenvedni, sajnos ki kell jelenteni, hogy Cristiano Ronaldoból mára SBC fodder lett.

Persze szinte biztos, hogy különféle speciális promó lapoknak köszönhetően idővel használhatóvá válik, de a tavalyi alapkártyájához képest ez orbitális visszaesés. Hivatalosan is egy korszak végéhez értünk…

Ezt olvastad már?

Szex és börtön – Íme az összes film és sorozat, ami a Netflixre jön szeptemberben

×