Szeptemberben is őrült jó filmekkel és sorozatokkal bővül tovább a Netflix egyébként is hatalmas tartalomtára.

A Netflix egész erősen belekezd a tikkasztó nyári szezon levezetésébe, ami általános uborkaszezon jellegével ellentétben egészen érdekesen alakult. Például lezárult Henry Cavill három évadon át húzódó Vajákjának története, a stafétát pedig annak a Liam Hemsworthnak adja át, akiről Miley Cyrusnak olyan kedves dalok jutottak eszébe.

Ez a jussa az új szörnyölőnek, akinek a jövőben egészen biztosan választania kell majd két meglehetősen csinos és erős varázslónő között, miközben a jelenleginél is jobban össze kell majd rúgnia a port a Vad Falkával. Bár sokaknak nem nyerte el a tetszését Cavill búcsúja, azért várjuk még meg a végső ítélettel a legfiatalabb Hemsworth fivér alakítását, aki éppúgy alkalmas Geraltnak, mint a néhai szuperember.

Szeptemberre fordulván aztán még egy érdekes adaptáción is túl leszünk, nevezetesen Japán egyik leghíresebb és legrégebb óta futó animéjének netflixes feldolgozásán, a One Piece 1. évadán. Erre majd később egy kritika formájában visszatérünk, ígérem, de már most nyugtató jelleggel mondanám, hogy az iskolakezdés hónapja már sokkal kiegyensúlyozottabb lesz.

Például véget ér a Netflix egyik legjobb és legnépszerűbb sorozata, a Szexoktatás, ami pontot tesz Otis, Maeve, Eric, Adam és a többiek sokszor igen pikáns iskolai kalandjainak végére. A sorozatokat tekintve egyértelműen ez lesz szeptember csúcspontja, míg a filmes újdonságok között olyan remek csodákat fogunk találni, mint a horrorkomédia – A gróf, a nem kevésbé viccesnek ígérkező és kifejezetten a Netflixre készült új Wes Anderson-film – Henry Sugar csodálatos története, vagy sok-sok más mellett Anthony Hopkins méltán magasztalt 2020-as drámája – Az Apa.

Természetesen mindezeken túl is bővel lesz miből néznivalót vadászni magunknak, íme tehát az összes ismert érkező tartalom, ami szeptemberben érkezik a Netflix kínálatába.

A filmek és sorozatok címeire bökve azonnal a Netflix-adatlapjukon/alkalmazásban találod magad.

SZEPTEMBERI SOROZATOK

SZEPTEMBER 1.

SZEPTEMBER 3. 

SZEPTEMBER 6.

SZEPTEMBER 7.

SZEPTEMBER 8. 

SZEPTEMBER 12. 

SZEPTEMBER 13.

SZEPTEMBER 14.

SZEPTEMBER 15.

SZEPTEMBER 18.

SZEPTEMBER 20.

SZEPTEMBER 21.

SZEPTEMBER 22.

SZEPTEMBER 25.

SZEPTEMBER 26.

SZEPTEMBER 28.

SZEPTEMBER 29.

SZEPTEMBERI FILMEK

SZEPTEMBER 1.

SZEPTEMBER 5.

SZEPTEMBER 6.

SZEPTEMBER 7.

SZEPTEMBER 8. 

SZEPTEMBER 11.

SZEPTEMBER 14. 

SZEPTEMBER 15.

SZEPTEMBER 19.

SZEPTEMBER 22.

SZEPTEMBER 23. 

SZEPTEMBER 27. 

SZEPTEMBER 28.

SZEPTEMBER 29. 

Te mit fogsz nézni a Netflixen szeptemberben?

Ezt is érdemes elolvasnod:

64 (!!!) remek film és sorozat kerül ki a Netflix kínálatából hamarosan

×