Biztosan mindenkinek meg fog dobbanni a szíve, amikor megjelenik egy ilyen Hero kártya…

Az EA Sports pár hete lerántotta a leplet az EA Sports FC24-ről. Rendeztek egy élő eseményt, ahol a vezetők, illetve a fontosabb vezető fejlesztők beszéltek kicsit az új irányról. Sőt mi több, még olyan világsztárok is felbukkantak, mint Figo, Ronaldinho, vagy éppen Haaland.

Ami biztos, hogy az EA Sports FC24 (röviden csak FC24) egy sokkal szabadabb játék lesz, mint amit az elmúlt évtizedekben a FIFA-szériától megszokhattunk. Példának okáért ott lesz az Ultimate Team, amiben már női játékosokat is nyithatunk majd, sőt még a férfiakkal együtt is a pályára küldhetjük őket. Igazából ez már adta magát jó pár éve, ám úgy fest, hogy az önállóság kellett ahhoz, hogy a kanadaiak megléphessék mindezt.

S ha már Ultimate Team, visszatérnek a közkedvelt Hero és Icon lapok, azonban lesz némi változás. Előfordulhat, hogy eddig Iconként ismert játékosok „lefokozódnak”, például Rui Costa és Litmanen biztosan Hero lapként lesznek elérhetők.

A leakerek mára már azt is kiderítették, hogy milyen hivatalos dizájnt fognak kapni a kártyák. Jó lenne tudni, hogy honnan szereztek maguknak játszható, vagy éppen feltérképezhető klienst, de annak nagyon örülünk, hogy már most kaphatunk némi infót az FC24 „belsejéről”. Fontos tudni az ilyesmit, elvégre az Ultimate Edition előrendelése komoly extrákat kínál, ám csak augusztus elejéig. Így ezek az apró újdonságok akár még segíthetnek is egyeseknek a döntésben.

Az új Hero dizájn például félelmetesen menő lett ezzel az új neon-narancssárga, villámos témával. Az Icon lapok nem kaptak ilyen komoly upgrade-et, frissítettek a kanadaiak rajta, de hozza ugyan azt a stílust, amit az elmúlt években megszokhattunk a legendáktól.

Ezt olvastad már?

Mókás, hogy milyen Barbie, vagy Ken lennél? Pedig nem éri meg kockáztatni az appokkal!

×