A pisztolyoktól búcsúzhatunk is.

2023.07.20. – A múlt hét közepén megérkezett a Call of Duty legújabb frissítése, a Season 4 Reloaded. Éppen két hónapja, a Season a 3 Reloded óta a játékosok immár ellenőrzött, kompetitív körülmények között is egymásnak eshetnek. Néhány megkötés van, ám a fegyverek közül egyedül a Riot Shield került tiltólistára. Azóta bizony a Thermal Scope-okat, illetve a Proximity / Chat szabályokat is tiltásban részesítették a fejlesztők, sőt, a KV Broadside-ot, a Dragon’s Breath és explosive lőszereket sem kímélték. Az SR pontszámokon is finomítottak kicsit, az egyes helyezésekért több pontszám jár ezentúl.

Ennek megfelelően a meta sem változik eget rengetően, ám Rankeden nincs időnk kísérletezni. Itt bizony csak a legjobb fegyvereket vethetjük be, hiszen a pontszerzés, az ölések és a győzelem az elsődleges célunk. Szerencsére a CharlieINTEL csapata pillanatok alatt a segítségünkre is sietett. A bejegyzésben az ajánlott fegyvereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket olvashatjuk ki.

Az új shotgun is feltűnik már a kombóknál!

A fegyverek között találhatunk, AR-t, Snipert, SMG-t, de még Battle Rifle-t is. Sok magyarázatot nem érdemes ezekhez fűzni, a kategóriák legjobb (akár statisztikailag, akár kezelhetőségben) választásai közül szemezgettünk. Bármelyikhez nyugodt szívvel nyúlhatunk a saját stílusunknak megfelelően.

Lachmann-556

  • Lachmann-556
    • Muzzle: Harbinger D20
    • Barrel: 15.9″ Lachmann Rapp Barrel
    • Optic: Aim OP-V4
    • Ammunition: 5.56 High Velocity
    • Magazine: 60 Round Mag
  • FTAC Siege
    • Muzzle: XTEN RR-40
    • Barrel: CMRN-50
    • Stock: FTAC Siege Stock
    • Magazine: 50 Round Drum
    • Rear Grip: SUR-160
  • Perks
    • Perk 1: Battle Hardened
    • Perk 2: Double Time
    • Perk 3: Fast Hands
    • Perk 4: Ghost
  • Equipment
    • Lethal: Drill Charge
    • Tactical: Flash Grenade

HCR 56 & MX Guardian

  • HCR 56
    • Muzzle: Harbinger D20
    • Barrel: FTAC FB20
    • Optic: AIM Op-V4
    • Underbarrel: FTAC Ripper 56
    • 5.56 High Velocity
  • MX Guardian (Ne feledjük, hogy a Dragon’s Breath tiltva van)
    • Muzzle: Bryson Choke
    • Laser: HPY-LM
    • Magazine: Point-G3P 04
    • Rear Grip: BRUEN B60
    • Stock: MX PRO MAG
  • Perks
    • Perk 1: Bomb Squad
    • Perk 2: Overkill
    • Perk 3: Restock
    • Perk 4: High Alert
  • Equipment
    • Lethal: Semtex
    • Tactical: Smoke Grenade

Sakin MG38 & Lachmann Sub

  • Sakin MG38
    • Muzzle: ZLR Talon 5
    • Barrel: 20″ Bruen Silver Series Barrel
    • Laser: FSS OLE-V Laser
    • Optic: Aim OP-V4
    • Magazine: 45 Round Mag
  • Lachmann Sub
    • Barrel: L38 Falcon 226mm
    • Laser: VLK LZR 7MW
    • Stock: Meer Recoil-56 Factory Stock
    • Ammunition: 9mm Overpressured +P
    • Magazine: 40 Round Mag
  • Perks
    • Perk 1: Overkill
    • Perk 2: Double Time
    • Perk 3: Fast Hands
    • Perk 4: Ghost
  • Equipment
    • Lethal: Drill Charge
    • Tactical: Smoke Grenade

A Sniper kedvelőknek – MCPR-300

  • MCPR-300
    • Muzzle: Nilsound 90
    • Barrel: 22″ OMX-456
    • Optic: Forge Tac Delta 4
    • Laser: FSS OLE-V Laser
    • Ammunition: .300 Mag Explosive
  • Chimera
    • Muzzle: TY-LR8
    • Barrel: 10″ SA Pheonix
    • Laser: VLK LZR 7mW
    • Optic: Slimline Pro
    • Magazine: 45 Round Mag
  • Perks
    • Perk 1: Bomb Squad
    • Perk 2: Overkill
    • Perk 3: Fast Hands
    • Perk 4: High Alert
  • Equipment
    • Lethal: Frag Grenade
    • Tactical: Smoke Grenade

A fentebb megnevezett kombinációk bizony eltérő játékstílusokhoz készültek, így bármelyik biztos alapnak számít. Legyen szó Snipereket kedvelő felhasználókról vagy épp azokról, akik a klasszikusabb AR/SMG vonalat képviselnék inkább.

Pár pisztoly ki is esett:

Két fegyver is repült a kukába – Komoly változások érkeztek Warzone Rankedbe

 

×