Az FBI egy Nintendo Switch segítségével segített megtalálni egy 11 napja eltűnt lányt az ország másik felén.

2023.07.18. – Miközben rengeteg hallunk arról, hogy a videojátékok milyen rossz hatással vannak a fiatalokra, szerencsére mi gamerek tudjuk, hogy milyen sok örömöt és segítséget tudnak nyújtani az életben. Most egy ilyen sikersztorit olvashatunk, hiszen egy videojátékkonzol abban segített, hogy megtaláljanak egy eltűnt gyereket.

Bár az eset még tavaly történt, mindenesetre igen tanulságos. 2022. augusztus 3-án egy fiatal lány eltűnt a virginiai otthonából. Több mint egy hét keresés után szerencsére megtalálták.: egy arizonai férfi rabolta el, aki online lépett vele kapcsolatba, majd meggyőzte, hogy 2000 mérföldet utazzon vele a lakásába. Bár a fiatal lány traumát szenvedett el, 11 nap után biztonságban hazatérhetett. Mint kiderült, bár az FBI irányította a mentőakciót,

a lány egyik barátja és egy Nintendo Switch vezetett nyomra.

Kiderült ugyanis, hogy a lány az eltűnése után is használta a Nintendo Switch konzolját, amit játékostársa észrevett, és azonnal szólt a hatóságoknak -írja az ABC15. Végül a bejelentkezés alapján sikeresen lekövették a készüléket, ez vezette a nyomozókat az arizonai lakáshoz és a férfihoz, aki fogva tartotta.

Szerencsére ez a történet happy enddel zárult, de rávilágít az online játékok veszélyeire is. Nem ez az első eset, hogy bűnözők a játékokat és az internetet használják fel arra, hogy magukhoz vonzzák áldozataikat. 2019-ben derült ki, hogy egy bűnöző a Fortnite-ban keresett áldozatokat.

A gyermekbántalmazás, a zaklatás, sőt a szervezett bűnözés sajnos a játékok világában is jelen van, amire valóban nem árt odafigyelni játékosként és szülőként is. Ennek ellenére egyértelműen vannak pozitív részei is a játékoknak és a rendszereknek, az ilyen és ehhez hasonló történetek pedig másoknak is segíthetnek.

Ezt láttad?

Lezárul egy korszak – Már dobozos játékokat sem fogunk kapni a TESCO-ban

×