Olyan élettani hatásokat fejt ki a számítógéped, amit talán nem is feltételeznél; pedig alattomban szépen pakolja rád a plusz kilókat.

Nem csak az növeli a súlyfelesleget, hogy az ember sokat ül a gép előtt, és nem mozog (ráadásul nassol), hanem pusztán az is, hogy tartósan számítógép közelében tartózkodik. A legjobban persze a monitor előtt betolt ebéd, szendvics, üdítő, édesség, chips, stb. számít, főleg azért, mert

mindenből többet eszel a monitor előtt, mint egyébként.

Ez – amint alább is látni fogod – nagyon törvényszerű, de egyszerűen kontrollálható tényező; épp’ ezért jó szem előtt tartani, hiszen nem túl bonyolult tenni ellene.

Forrás: Freepik

Jó, ha tudod: nem csak az elhízás veszélye miatt javasolják a szakik, hogy ne egyél a gépnél ülve, hanem azért is, mert a számítógép elektromágneses mezeje összezavarja az ételek és a víz molekuláris szerkezetét (mondjuk a mikrosütő is). Ez nem túl hasznos a szervezetre nézve, mivel elveszik az ételekből néhány lényeges tulajdonság és tápanyag, ami hosszútávon különböző rendellenességekhez vezethet. Úgy tartják, hogy ez az életmód részben felelős lehet a Parkinson-kór és az Alzheimer-kór kialakulásáért is.

Így hizlal a videojáték

Az angliai Bristoli Egyetem egyik vonatkozó kutatásáról a Reuters Health számolt be. Kiderült belőle többek között az, hogy a számítógép előtt elfogyasztott ebéd fokozza az ember étvágyát a desszertre. A 44 férfi és nő részvételével zajló vizsgálatban azt találták, hogy azok, akik videojátékok közben ebédeltek, 30 perccel később több sütit fogyasztottak el, mint azok, akik figyelemelterelés nélkül ebédeltek.

A számítógépes játékba bevont egyének kevésbé érezték magukat jóllakottnak az étkezés után, mivel csak homályos emlékeik voltak az ebédjükről. És a közelmúltban elfogyasztott kaja emléke bizony befolyásolja a később magunkhoz vett ételek mennyiségét.

A tudatunk legmélyén persze gyanítjuk, hogy nem ideális enni munka, séta vagy tévénézés közben, de ezt az érzést a nagyobb kényelem és az étel élvezete miatt hajlamosak legyűrni magunkban. A legújabb kutatások szerint éppen az ilyen módon történő étkezés az egyik legfőbb oka annak, hogy hízunk. Érdekes, hogy ez nem csak azért alakult így, mert az agyunk eltereli a figyelmünket, így elfelejtjük, hogy mennyit ettünk, hanem azért is, mert a szervezetünk konkrétan nem regisztrálja a bevitt ételt.

Észre se veszed a kalóriamennyiséget

A Sussexi Egyetem Appetite című folyóiratban megosztott tanulmánya kimutatta, hogy amikor a figyelmünket teljesen leköti valami más (például az, hogy dolgozunk vagy játszunk a számítógépen),

nem érzékeljük az elfogyasztott étel kalóriatartalmát

írja az Irish News. A kutatást 120 önkéntes segítségével hajtották végre. A résztvevők szájába egy csövön keresztül juttattak magas vagy alacsony kalóriatartalmú turmixot, miközben egy nagyon bonyolult, vagy viszonylag könnyű tesztet tölttettek ki velük egy számítógépen. Az önkéntesek nem tudták, hogy a turmix melyik változatát fogyasztják, és néhány órával később ropogtatnivalóval is megkínálták őket. A kutatók később kiszámolták, hogy ki mennyit evett, és jött a feketeleves.

A könnyebb, kevesebb figyelmet igénylő feladatot teljesítő csoportban azok, akik a magas tápanyagtartalmú italt kapták, nem kértek annyit a később kínált chipsből, mint azok, akik az alacsony kalóriatartalmú turmixot kapták. Magyarán: a szervezetük valamilyen módon pontosabban regisztrálta a bevitt kalóriamennyiséget. Kiderült ugyanakkor, hogy az összetettebb feladatot végző csoportból azok, akik szintén a magasabb tápértékű turmixot fogyasztották, ugyanannyi – ha nem több – chipset ettek, mint azok, akiknek az alacsony kalóriatartalmú turmixot adták.

Summa

Ez igen jelentős különbség, mert „az emberek általában kevesebbet esznek egy magas tápanyagtartalmú étkezés után, mint egy alacsony tápanyagtartalmú után – ez elég nyilvánvaló, nem igaz?” – magyarázta Martin Yeomans kísérleti pszichológia professzor, a tanulmány társszerzője. Hozzátette: ha arra fókuszálunk (például egy hangulatos ebéd, vagy vacsora közben), hogy mit eszünk, akkor a szervezetünk képes érzékelni a rejtett tápanyagkülönbségeket. Amikor kissé szórakozottak vagyunk, és olyan feladatot végzünk, ami nem teljesen köti le a figyelmünket, szintén észleljük a rejtett kalóriákat. Viszont, ha a figyelemkapacitásunkat teljesen lefoglalja egy megterhelő feladat vagy videojáték, képtelenné válunk rá, hogy megfelelően regisztráljuk a tápanyagokat.

Ez a való világban azt jelenti, hogy ha nagyon elfoglalt vagy, és eszel valamit, lényegében nem is érzékeled, hogy ettél, amiből egyenesen következik a túlzásba vitt fogyasztás és az elhízás. Jó, mi? A legépületesebb javaslatunk az, hogyha szokásoddá vált a monitor előtt evés, mihamarabb állj vissza arra, hogy megszakítod a játékot vagy a munkát és az étkezőben, vagy a konyhában egyél. Ezzel – ha nem is eleget -, de máris tettél valamit a felesleges kilók ellen.

Ja, a gép előtt evés nem csak téged tehet tönkre:

Eszel a gép előtt? Ha megnézed ezeket a képeket és tippeket, nem fogsz többé

 

×