A kanadai fejlesztők jelenleg több új Hero és Icon lapot is tesztelnek a színfalak mögött.

A FIFA szövetség és a kanadai fejlesztőcég külön utakon folytatja, így biztosan nem az EA Sports égisze alatt fog megjelenni a FIFA 24. Lesz viszont helyette EA FC, aminek az újításait már el is kezdték szivárogtatni az adatbányászok.

Mint kiderült, a hamarosan bemutatásra kerülő, s várhatóan ősszel megjelenő új cím egy teljesen új Trait-rendszerrel érkezik majd, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő lapjainkat személyre szabjuk és a saját szájízünk szerint alakítsuk.

Ám már konkrét új dolgokról is beszélhetünk, ugyanis a leakerek nem restek, állandóan lesik az újdonságokat, s ahogy azt mondani szokták – “aki keres, az bizony talál”.

Nemrég FUTZone volt kiemelkedően aktív, kiderítette ugyanis, hogy a kanadai fejlesztők jelenleg több új Hero és Icon lapot is tesztelnek a színfalak mögött. Persze ennek nyoma van a forrásfájlok között, így a következő játékosok bukkanhatnak fel ősztől az EA Sports FC-ben.

 

Van egy pár név, akinek őszintén örülnénk, na meg pár, akiket a fiatalabb generáció már szinte biztosan nem ismer. Személy szerint Robben, Charlton, Giuly, Kanu, Riise, McManaman, Sneijder, Platini és Kompany érkezésének örülnék a legjobban.

Ezt olvastad már?

Kellett ez nekünk? – Máris kipróbálható a Frost átdolgozás

 

×