Már több mint 60 játékban elérhető az Intel FPS boostoló megoldása
Már három óriáscég is kínál ilyen megoldást.
Már három óriáscég is kínál ilyen megoldást.
Már három óriáscég is kínál ilyen megoldást.
Az Nvidia DLSS az RTX kártyák bevezetésével jelent meg a játékokban, gyakorlatilag egy AI/MI-val felturbózott dinamikus/csökkentett felbontásról beszélünk. A játék a képkockákat a natív (-ez a monitorunk felbontása-) felbontáshoz képest alacsonyabb értékkel számolja ki, de az Nvidia mérnökei által kifejlesztett mesterséges intelligencia olyan szinten feljavítja, hogy szinte észrevétlenül tárul a szemünk elé a látvány. Mindeközben persze kellemesebb FPS értékeket érünk el, hiszen alacsonyabb felbontáson számolt csak a videókártyánk.
Természetesen a konkurencia sem akart lemaradni. Hasonló elven működik az AMD FSR és az Intel XeSS technológiája is. A mögöttük lévő algoritmus azonban eltérhet, ezért fordulhat elő, hogy a Xess és FSR használatához nem kötelező az RT magok bevetése, így univerzálisak és mindhárom gyártó, viszonylag friss kártyáin futnak. A legfrissebb ezek közül egyértelműen az Intel technológiája, mely éppen a napokban lépett át egy mérföldkövet.
Már több mint 60 játék és alkalmazás támogatja a XeSS használatát!
A támogatott címek listája:
3DMark | ANVIL | Arcadegeddon |
Blacktail | Boundary | Bright Memory: Infinite |
Call of Duty: Modern Warfare 2 | Call of Duty: Warzone 2.0 | Chivalry 2 |
Chorus | Conqueror’s Blade | Crime Boss |
Cyberpunk 2077 | Daymare: 1994 Sandcastle Demo | Deadlink |
Death Stranding Director’s Cut | Deceive Inc. | DESORDRE Demo |
Diablo IV | The Diofield Chronicle | Dolmen |
Dying Light 2 Stay Human | Dysterra | Enlisted |
Farming Simulator 22 | Forspoken | Forza Horizon 5 |
Ghostbusters: Spirits Unleashed | Ghostwire: Tokyo | Gotham Knights |
GravityMark Upscaler Tech Demo | GRID Legends | Hi-Fi RUSH |
High on Life | Hitman 3 | Hogwarts Legacy |
Judgment | Like a Dragon: Ishin! | Lost Judgment |
Martha is Dead | Marvel’s Avengers | Marvel’s Spider-Man Remastered |
Marvel’s Spider-Man: Miles Morales | Moonlight Blade | Myth of Empires |
Ni Shui Han: Justice | Night of the Dead | Pinball FX |
Polars | Propnight | Redfall |
Redout 2 | Returnal | The Riftbreaker |
Scathe | Shadow of the Tomb Raider | Starship Troopers: Extermination |
Super People 2 | The Swordsman X: Survival | Tactical Vengeance: Play The Games |
Vampire: The Masquerade – Bloodhunt | Warhammer 40,000: Darktide | The Witcher 3 HD + RT |
Wo Long: Fallen Dynasty |
Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban tovább bővül a fenti lista. Az Nvidia közel 300 játékot ruházott fel DLSS támogatással, míg az AMD is 100 felett jár már az FSR 2-nél.
Forrás: Intel / Videocardz
A játékipar nagy reménysége? – Ezért kiváló fejlesztés a Nvidia DLSS 3