Az id Software játékklasszikusát, a régi Doom-ot már egyes autók beépített kijelzőjén is játszani lehet, irányítani pedig a kormánnyal.

A klasszikus Doom már nagyon sokfajta elektronikus eszközön futott, legyen az egy számológép vagy egy billentyűzet mini-kijelzője, így lassan már meg sem lepődünk az újdonságokon. Most azonban azok örülhetnek, akiknek modern kijelzős Kia vagy Hyundai autójuk van, ugyanis a klasszikus Doom

már az autók beépített navigációs rendszerén is képes futni.

Ezt persze nem hivatalos formában lehet elérni, de tény, hogy egy nagyon okos programozó megoldotta a feladatot – számol be róla a PCFórum. Ennek folyamata persze nagyon bonyolult volt, amiről részletesen be is számolt az oldalán. Ami viszont fontos, az az eredmény, vagyis hogy a Doom ezen autókban a kormány segítségével működik. Vagyis a karaktert a kormánnyal kell irányítani, a kormány gombjaival pedig lőni.

 

A dolognak annyi hátránya van, hogy persze csak álló helyzetben lehet játszani, és persze a kormány forgatásával a kerekek is forognak, ami kopáshoz vezethet. De ennyit megér a Doom, nem?

Ez is érdekes:

Hiába lett olcsóbb, nagyon nem veszünk már annyi videokártyát

 

×