Úgy tűnik, Romániában megelégelték, hogy a PlayStation azt csinál, amit akar. A hatóság vizsgálatot indított.

Nem is olyan rég mi is sokat beszéltünk a játékárak emelkedéséről, és arról, hogy ez mennyire nem tetszik az embereknek. Nos, úgy tűnik, hogy egy-egy országban a hatóság sem ért egyet vele, legalábbis bizonyos szempontból. Most Romániában indított vizsgálatot a helyi Versenytanács, mivel szerintük

„a Sony kihasználja erőfölényét a konzolpiacon azzal, hogy a digitális játékokat csak a PlayStation Store-ban lehet megvenni, más online boltban nem.”

Ha lehet hinni a GamingBible cikkének, akkor a román versenypiaci hatóság vizsgálatot folytat majd a PlayStation digitális értékesítéseivel kapcsolatban, mivel úgy vélik, hogy a cég a profit maximalizálása érdekében a digitális játékokat csak a saját áruházban árulja, ahol a játékok árait maguk szabályozhatják.

„A Sony visszaélhetett erőfölényével a videojáték-konzolok piacán mind azáltal, hogy a PlayStation konzolokkal kompatibilis online videojátékokat kizárólag a PlayStation Store-on keresztül értékesíti, mind pedig azáltal, hogy megtiltja a PlayStation konzolokkal kompatibilis videojátékok aktiválási kódjainak konkurens forgalmazók általi értékesítését” – olvasható a hatóság közleményében.

A hatóság úgy véli, hogy ez hátrányosak a román vásárlók számára, és „a román stúdiókat is elriaszthatják a PlayStation-re készülő videojátékok fejlesztésétől”.

A PlayStation egyelőre nem nyilatkozott, de vélhetően együttműködik a versenyhatósággal. Ez a vita azonban ennél sokkal összetettebb, és valószínűleg más országokban is téma lesz. A digitális játékokat gyakran kritizálják azért is, mert megjelenésükkor ugyanolyan drágák, mint a fizikai példányok. A PlayStation-játékok eladásai az utóbbi időben valóban csökkentek, aminek valószínűleg az áremelkedés az oka.

Te mit gondolsz? Mit érhet el a vizsgálattal a román hatóság?

Ez is érdekes:

Bye-bye RARGB – ezért halt le végleg az egyik legnagyobb torrentoldal

 

×