Jeffrey Dean Morgan kezdett el szivárogtatni: visszatér a sorozat legvalószínűtlenebb szövetsége, ami nehezebb lesz, mint valaha.

A tévében sok megváltástörténetet láthattunk már, de egyiket sem vitatták olyan sokan, mint Neganét (Jeffrey Dean Morgan) a The Walking Deadben. Az egykori gonosztevő, akinek minden határon túlmenő kegyetlensége és amiatt, hogy kivégezte a közönségkedvenc Glennt (Steven Yeun), sokan váltak meg a sorozattól, végül eljutott egészen a fináléig. Esetében nagyon jól jött a The Walking Dead komótos stílusa, hiszen elég időt adott Morgannak, hogy hitelesen felépítse a karakter jó útra térését és végül a talán legnagyobb drámai hőssé emelje Negant – amúgy Maggie (Lauren Cohan), Glenn özvegye mellett.

A két színész még arra a bravúrra is képes volt, hogy hihetővé tegye a karakterek valószínűtlen, persze kényszerből született szövetségre lépését. A Maggie-től Negan felé áradó szikrázó gyűlőlet annak ellenére is alig enyhült, hogy utóbbi – ha kezdetben félelemből is, de bizonyítani akart a nőnek. A nagy széltválásuk a sorozat fináléjában éppen ezért tűnt fájdalmasabbnak, mint az összes többi karakter búcsúja.

Jól ismerték fel tehát a készítők, hogy Maggie és Negan történetét feltétlenül folytatni kell.

Rájuk fókuszálva érkezik hamarosan a The Walking Dead: Dead City című spin-off, ami néhány évvel a The Walking Dead befejezése után veszi fel a fonalat, azzal a nem várt fordulattal, hogy Negan ismét messze nem az a jóravaló drámai hős, akivé válni akart és ezért keményen meg is dolgozott – írja az SFX nyomán a GamesRadar.

Forrás: AMC

„[Negan] hosszú utat tett meg az eredeti sorozatban. De azt hiszem, van egy probléma, ami akkor merül fel, amikor megtaláljuk őt a Holtak városában, mégpedig az, hogy már jó pár éve nem tagja a csoportnak” – magyarázta Jeffrey Dean Morgan az SFX magazin legújabb számának adott interjúban. „Sok szarság történt vele, és eléggé levert, amiért ő egy túlélő. Mindenekelőtt azért, mert túlélő.”

Maggie ekkor jelenik meg a küszöbén; és Negan már nem tud ugyanúgy viselkedni, vagy beszélni vele, ahogy a The Walking Dead végén. Ez Morgan szerint abból a frusztrációból ered, hogy a karakter próbálta jóvá tenni a megbocsájthatatlant, de 10 év alatt sem jutott semmire.

„Még mindig azt hiszem, hogy amint becsukom a szemem, akkor átdöföd a fejemet. És ez sosem múlik el”

– idézi Negant a színész. Ha ez a kiindulópont, ami elvileg úgy folytatódik, hogy Maggie segítséget kér ősellenségétől fogságba esett gyereke kiszabadítására, akkor ez ismét egy remek, gyűlölettel vegyes tisztelettől fortyogó spin-off lehet Maggie és Negan között. A The Walking Dead írója és producere, Eli Jorné showrunner minisorozatként írta le a Dead Cityt, ami a zombiapokalipszis sújtotta Manhattanban fog játszódni. Premierdátum még nincs, de az interjúból világosan látszik, hogy elég előrehaladott állapotban van az előkészítése.

Ilyen volt a finálé, ahonnan folytatódik a sztori:

Így búcsúzik a kultikus zombisorozat – RIP The Walking Dead

 

×