Rengeteg Star Wars filmet jelentettek be, ami nem csak kibővíti, de folytatja is a mozik világát. Egy fontos főszereplő is visszatér.

Mindenki számára izgalmas volt a Star Wars Celebration 2023 során megrendezett Lucasfilm’s Studio Showcase, hiszen hivatalosan is lelepleztek egy rakás Csillagok háborúja filmet, sorozatot, melyek a jövőben készülnek. Az biztos, hogy a sorozat világát még jobban megismerjük, de új mozifilmek is készülnek, aminek egyike a 9. rész után játszódik.

Ami a következő Star Wars mozikat illeti, három új részt jelentettek be, ezek mindegyike különböző korokban játszódik majd. Íme:

  • A Jedi Rend egy eredettörténet lesz, ami a Star Wars-kánon idősíkjának eddigi legrégebbi korszakába enged betekintést.
  • A második film a hatodik és a hetedik rész között foglal helyet az idővonalon. Itt ér össze A Mandalóri sorozat és a kapcsolódó spin-off sorozatok története. Ebben egy gigászi csatát láthatunk majd.
  • A harmadik film 15 évvel a kilencedik rész, vagyis a Star Wars: Skywalker kora után játszódik. Az új Jedi Rend megszületéséről szól. Ebben tér vissza Rey.

Az első filmet James Mangold (Logan, Az aszfalt királyai), a másodikat Dave Filoni (Star Wars Rebels, Star Wars: Clone wars), míg a harmadikat Sharmeen Obaid-Chinoy rendezi majd – számolt be a GameStar.

Ha ez nem lenne elég, a napokban leleplezték az Ahsoka sorozat előzetesét is, ami a Disney+-ra érkezik majd.

 

Melyik Star Wars filmet várod a legjobban?

Ezt láttad már?

Négy év után megújul az egyik legnépszerűbb Nvidia kártya

 

×