A The Last of Us sorozat legutóbbi részében, a „Left Behindban” elcsattant egy csók, amit több régióban egyszerűen kivágtak.

A The Last of Us sorozat legutóbbi része nagyon ismerős lehetett azoknak, akik az alapjáték mellett a kiegészítő DLC-t is játszották. Itt ugyanis belenézhettünk Ellie múltjába, és abba, hogy számára milyen érzés volt elveszteni valakit, aki fontos volt neki. Ekkor még nem volt képben Joel, csak próbált Ellie normális életet élni. Nem kétséges, hogy ez a rész az eddigi legpontosabban adaptált epizód a videojátékból.

Volt egy csók is, amit egyes régiókban kivágtak – számoltak be róla nézők.

Az epizód nagyon fontos eleme, hogy nem csak Ellie múltját ismerjük meg, de az is kiderül, hogyan szerezte az első harapást egy fertőzöttől. Itt derül ki ugyanis, hogy immunis, ami miatt aztán elindul a jól ismert történet. Ellie legjobb barátja Riley szeretne neki egy jó napot szerezni, így kiszöknek, és szórakoznak egy plázában. Ellie és Riley között pedig, ahogy régen a játékban is, elcsattan egy apró csók. Bár a játékban ez egy nagyon megható pillanat volt, az HBO adaptációban nem mindenki láthatta.

A GameSpot szerint Ellie és Riley csókját kivágta az HBO streaming partnere, az OSN+, a MENA (Közel-Kelet/Észak-Afrika) régióban. Az OSN+-t korábban is bírálat érte, amikor kivágta az azonos neműek románcát a Sárkányok házából és a Hogyan ússzuk meg a gyilkosságot című filmből.

Érdekesség azonban, hogy a „Long Long Time” című Last of Us epizódot, ami Bill és Frank kapcsolatára fókuszált, az OSN+ nem vágta meg.

 

Az eredeti jelenet:

 

A The Last of Us részeit elemző videósorozat legutóbbi epizódjában a Naughty Dog vezetője és a sorozat társproducere, Neil Druckmann úgy jellemezte ezt a pillanatot, hogy Ellie „megtapasztalhatja az első szerelmet” és az „első csókot”.

Annak ellenére, hogy egyesek tölteléknek gondolják az epizódot, a játék rajongói tudják, hogy ez mennyire fontos Ellie háttértörténete szempontjából. Sajnos azonban ez nem lett akadálya annak, hogy az epizódot ismét számtalan kritikával illessék azok, akiknek nem tetszett mindez.

Ezt láttad már?

Mi bajod (már megint) a magyar filmmel? Ezek a hazai tartalmak a korszakalkotók

 

×