Kiveszett a szív a képregény mozikból, vagy megcsömörlöttünk a csilivili látványvilágoktól és a makulátlan lelkű szuperhősöktől? A Bosszúállók: Végjáték óta szinte minden csak halovány utóérzésnek, lecsengő nosztalgiának tűnik, holott a szándék a Marvelnél éppen ellentétes lenne, míg a DC sose kapta el igazán a fonalat – legalábbis az utóbbi 10 évben.

Képregényfilmet nézni jó: feleleveníti a gyerekkorban átélt mesés történeteket, adhatunk az élményből fiatalabb rokonainknak és gyerekeinknek, újra meg újra agyonüthetjük velük az időt, mert tudjuk, hogy nem csalódunk bennük.

Legalábbis nem csalódtunk eddig.

A Marvel

A legutóbbi Avengers mozi lezárt egy korszakot, és ráadásul minden percén látszik, hogy ez is volt a szándék. Így még érthetetlenebb, hogy némi megtorpanás után miért akarják pontosan ugyanúgy folytatni a filmözönt, ahogy abbahagyták: sorra jönnek a megmaradt hősök tovább bonyolódó kalandjai, ugyanolyan klisékkel és külsőségekkel, holott a legnagyobb katarzis évekkel ezelőtt lezajlott. Persze mi sem találtuk fel a spanyolviaszt: nem tudjuk, milyen megoldással lehetett volna megtartani a műfaj szívét, de nem is mi kapunk sokmilliós produceri részesedést a filmstúdióktól azért, hogy Tony Stark után fenntartsuk az érdeklődést. Nem véletlenül utalgatunk vissza Robert Downey jr. karakterére, pedig mikor volt már az utolsó Marvel film, amiben még szerepe volt! 2019-ben.

Azóta sem hozott áttörést az univerzum egyetlen új alkotása sem.

A Pókember: Idegenben még tudta a kötelező sikert, a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája az újdonság ereje miatt még úgy-ahogy működött, aztán jött a földbe állt Eternals, aminek a kudarca személy szerint nekem szívfájdalom, hiszen üdítően új színfoltnak tartom: benne volt egy új, élvezetes történetvezetési stratégia lehetősége, még ha elsőre nem is találták el tűpontosan az irányt.

Talán éppen az Örökkévalók sikertelensége miatt rémült meg a Marvel attól, hogy eredeti legyen. Jött is az újabb Pókember – amiben hiába volt néhány jó ötlet, vérszegény lett, aztán a teljesen felesleges és rendkívül idióta Thor 4, amit mintha csak a karakterrel világsztárrá nőtt Chris Hemsworth kedvéért forgatták volna le, hogy végleg földbe döngölje a szuperhős összes megmaradt méltóságát. Ezzel, majd a halovány fogadtatással indult A Hangya és a Darázs: Kvantumániával végleg elérkezett az ideje, hogy Kevin Fiege-ék szépen visszaüljenek a méregdrága tárgyalóasztal mellé és elismerjék: új ötletek kellenek, mert a rohadt nagy óvatoskodással kifullasztották az egészet.

A Marvel egyelőre nem tudjuk, hogy kigyógyul-e Tony Stark elvesztéséből, mert sorra jelentik be az ugyanarra a kaptafára készült szuperhős mozikat, akkora tempóban, mintha nem lenne holnap. Mondjuk ilyen átgondolatlan futószalagon gyártással valószínűleg nincs is.

Ha lelövöd a karmestert, a banda már sosem fog ugyanúgy játszani. Mit nem lehet ezen megérteni?

A DC

Náluk – bármilyen hülyén hangzik – nincs akkora baj, mint a konkurensnél, de csak azért, mert semmilyen nagyívű történetfolyamot nem sikerült felépíteniük. A szerencsétlenkedés jutalma akár az is lehetne, hogy a Marvel gyengélkedését kihasználva átveszik az irányítást a szuperhős műfaj felett. De nem. Ők inkább következetesen végigcsinálják ugyanazokat a hibákat, amiket az eddig piacvezető konkurencia is elkövetett.

Az univerzumot eleve nagyon megkésve, öt évvel az első Vasember után kezdték el alapozni a maga műfajában kifejezetten erős Man of Steellel. Utána beköszöntött a teljesen ötlettelen produceri filmek kora, amibe hiába hívták vissza Zack Snydert, csak lasszót dobtak a nyakába és visszahúzták. Ezért kár volt elpocsékolni a Watchmen rendezőjét – sokáig nem is bírták ki együtt: a Batman Superman ellenbe már csúnyán belepacsmagoltak a producerek, majd Az igazság ligájából később rendezői változatot kellett kiadni, hogy valamennyire helyrerázzák a félresikerült befejezést. Snyder ugye egy családi tragédia miatt szállt ki idő előtt a moziból, és később már nem tért vissza a DC kötelékébe. Ami meg is látszik azon a szeméthalmon, amit utána sikerült összehordani.

Az Öngyilkos osztagért egész egyszerűen nincs bocsánat, annyira vacak lett. Készült is belőle még egy, hogy biztosak legyenek benne mennyire halott ötlet. A Wonder Woman egyszeri kalandfilmnek még remek volt, de a karaktert nem sikerült hosszú távra érdekessé tenné, ahogy szegény Aquamant sem. Önálló filmben kizárólag Jason Momoa miatt működött. Egyszer. Aztán jött a szinte említést se érdemlő Morbius (Jared Leto újra, csak most nem Joker, hanem vámpír – komolyan, b@szd meg?!), a Black Adam, hogy a Szikla is bebizonyítsa: minden neki se állhat jól, és még várjuk a Flash-t, aminek a főszereplője garázdaság miatt éppen csak megúszott jónéhány év börtönt.

Innen szép nyerni.

És még mindig lehetne, ha végre elhinnék, hogy a tűzijátékszerű látványfilm egész egyszerűen nem az ő műfajok. Testidegen a DC hangulatától és világától, ahogy arra a Joker, majd a legújabb Batman váratlan sikere szépen rávilágított. Ugyanis ez a DC: egy sötét, sokkoló és horrorba, de minimum nyomasztó thrillerbe csapó szörnyvilág, amiben senki sem feddhetetlen, a főhős pedig folyton morális harcot vív, leginkább önmagával. De ennek hosszútávon is működőképes feldolgozására tényleg csak Christopher Nolan volt képes és ennyi?

Amint fentebb is írtuk, lévén semmilyen rendes íve nem volt a nagyszabású DC-moziknak, van honnan újrakezdeni. És a filmeket gondozó Warner Brosnak minden további kavarás nélkül tálcán kínálja magát Joaquin Phoenix (könyörgöm: Oscar-győztes!) Jokere és Robert Pattinson Batman-ja. Előbbi folytatása Joker: Folie à Deux címmel és brutál erős szereposztással (Brendan Gleeson, Zazie Beetz, Catherine Keener, Lady Gaga) már készül is, utóbbi második részére viszont egyelőre még nem vennénk mérget. Bízzunk a legjobbakban, hogy végre megvan a fonal, amit tíz éve akarnak elkapni, még ha ez az egyetlen működő szuperhősüknél (Henry Cavill as Superman) színészcserével is jár.

Reméljük, hogy a Warner legalább ezt nem cseszi el:

Hoppá! – Élőszereplős sorozat készülhet a Hogwarts Legacy-ból