A videojátékban motion capture-rel és szinkronizálással keltették életre a karaktereket – az Amazonra készülő sorozatban is megtennék.

Egyelőre semmit sem tudni arról, hogy kik játszák majd a főszerepeket az utóbbi évek talán legvártabb videojáték-adaptációjában, de a game-ből ismert gárda egyre aktívabban kampányol, természetes saját maga mellett. A God of Warról tavaly derült ki, hogy az Amazonra tart és sorozat lesz belőle, így

azonnal elindult a sakkozás, hogy vajon kik formálhatnák meg a legendássá vált karaktereket.

Az internet népe aktív kampányt folytatott Dave Bautistáért, aki kimaradni látszik az online vitából, és hivatalosan nem kommentálta a felvetést, hogy eljátszaná-e a címszereplő Kratost. A karaktert a játékokban megformáló Christopher Judge ennek ellenére többször is tiltakozott a Galaxis őrzői sztárja ellen, akit amúgy nagyra tart, csak nem Kratosként. Őt neki kell eljátszani – mondja ki már nyíltan – sok rajongóval egyetértésben.

Forrás: Charlie Intel

A Gaming Bible észrevette, hogy nem csak Judge kampányol saját maga mellett, hanem az Atreust játszó Sunny Suljic is. Nem írja le mit tenne, ha nem őt választanák a szerepre, de ebben a mondatban érzünk némi fenyegetést:

 

Az ő hatására szólalt meg a The Trophy Room Awardson kategóriája legjobb színésznőjének választott Danielle Bisutti is, aki a boszorkány Freyát alakítja a játékokban. Azzal reagált Suljic posztjára, hogy „ezt én is átérzem, Sunny”, tehát egyértelművé tette, hogy ő szintén kamerák elé állna a forgatáson.

 

A God of War szereplői a The Last of Us premierjéhez közeledve aktivizálták magukat. A HBO produkciójában többen is feltűnnek a játékok színészgárdájából, ám – a Marlenet játszó Merle Dandridge-en kívül – mindegyikük eltérő karakterben jelenik meg attól, akit a game-ben formált meg. A GoW művészei ezt a mellőzést akarják elkerülni: tartanak attól, hogy az Amazonra készülő sorozatban simán másokat castingolnak a „helyükre”. A témával foglalkozó cikkek diplomatikusan kerülik a témát, de egyszer valakinek most már le kell írni:

a legnagyobb gondban azért lehetnek a készítők, mert a fehér bőrű Kratosnak egy afroamerikai színész kölcsönözte a hangját,

ami hiába annyira karakteres, hogy nem lehet helyette másik orgánumot elképzelni, ha a külső jegyei merőben eltérnek a videojátékban látottaktól. Az Amazonnak innentől több jogos félelme lehet: vagy korrekt lesz és felveszi Judge-ot, majd viseli a csalódott visszhangokat a karakterre nem is hasonlító színész miatt, vagy kaukázusi fehér művészt szerződtet és magára rántja a komplett BlackLivesMatter-t. A középút – akárhonnan nézzük – tényleg Dave Bautista lehet, aki filippínó-GÖRÖG származásával lecsitítaná, legalább az etnikai vitát.

És akkor itt van még egy pengeél, amin táncolni lehetne:

A GoW rajongók örülnének, ha Kratos legközelebb a kereszténységgel szállna szembe

 

×