Hazáját a végsőkig védve halt hősi halált a legendás STALKER játékok fejlesztője.

Az ukrajnai háborúban, a Bahmutban hónapok óta zajló összecsapásokban tragikus körülmények között december 22-én életét veszítette az eredeti STALKER játéksorozat veterán fejlesztője, a 38 éves  Volodimir Jezsov – számolt be róla a 444. A néhai játékfejlesztő halálhírét a testvére erősítette meg a Meduza nevű hírportálon keresztül.

December második felében az orosz hadsereg és a Wagner-csoport erői előrenyomultak a donecki terület keleti szélén fekvő Bahmut városánál, és bejutottak a civilek által lakott részekre is – írja a portál. Bahmutnál nyár óta kemény csata zajlik, de a harcok korábban a város keleti bejárata előtti nyílt terepre korlátozódtak. Az offenzíva ugyanakkor az utóbbi napokban lassulni látszik.

Jezsov 2003 és 2007 között dolgozott a STALKER játékokat készítő GSC Game Worldnél, vagyis a fejlesztő legfőképp az első részeken – a Shadow of Chernobylon és a Clear Sky-on – dolgozott, míg a Call of Pripyat című folytatás egyik karakterét állítólag róla mintázták. Mindeközben részt vett a Cossacks 2 és a Heroes of Annihilated Empires stratégiai programok fejlesztésében, majd a GSC után a a Sherlock Holmes-játékairól ismert Frogwaresnél helyezkedett el.

Az orosz invázió februári hírére azonban rögtön otthagyta a munkát, majd fegyvert ragadva önként jelentkezett a hazája védelmére. Köszönük a remek programokat, az emlékeket,

nyugodjék békében!

Volodimir Jezsov

Egy iPhone miatt egy 77 éves nagymamára rúgták rá az ajtót a kommandósok

×