Egy ismert magyar tudós előtt tiszteleg ma a Google keresője.

Az senki számára nem meglepő, hogy a Google keresőjében gyakran látunk változást. A Googe Doodle általában valamilyen fontos eseménynek állít emléket, legyen az fontosa nap a világ történetében, vagy éppen egy évforduló vagy megemlékezés. A mai a magyaroknak lehet kedves, ugyanis a Google

Telkes Máriának állít emléket.

 

De ki az a Telkes Mária?

Telkes Mária 1900. december 12-én született, magyar származású amerikai tudós, feltaláló, a napenergia kutatásának egyik úttörője. 

1920-ban a Budapesti Tudományegyetemen diplomázott fizika szakon, majd Rybár István tanszékén lett asszisztens. 1924-ben szerezte meg a fizikai kémia területén a doktori fokozatot. Nagybátyja, Ludvig Ernő segítségével, aki a clevelandi magyar konzul volt 1924-ben az USA-ba került, és elhelyezkedett a clevelandi klinika biofizikai laboratóriumában, ahol George W. Crile mellett dolgozott.

Másfél év múlva már az intézet biofizikai osztályának vezetője lett. Itt folytatott kutatásai közben alkotta meg az agyvelő infravörös sugárzásának mérése kapcsán az elektromos fényképezőgépet.

Amerika legsikeresebb asszonyainak egyike

1934-ben a New York Times, a Cleveland Press s a Detroit Press összeállította Amerika legsikeresebb és legérdekesebb asszonyainak tizenegy nevet tartalmazó listáját, amelyen ott szerepelt Telkes Mária is, sportolók, filmcsillagok és közéleti szereplők sorában, egyetlen tudósként.

1937-ben az Az Est című napilap szerint „Dr. Telkes Mária Nap-gép találmánya olyan forradalmi jelentőségű a technikában, mint annak idején az autó feltalálása volt.

Szabadalmai, találmányai

Szabadalmai közé tartozik egy mobil, napenergiával működő tengervíz-sótalanító berendezés, melyet először az amerikai katonaság használt a második világháborúban. Az amerikai légierő megbízásából tervezett eszköz a második világháború utolsó éveiben az amerikai katonák alapfelszerelésévé vált.

Már egyetemista korában is volt egy elektromos biztosíték és egy elektromos úton való dohány nemesítési találmánya. Húsz szabadalmát tartják nyilván, amelyek többsége a napenergia hasznosításához kapcsolódik, de az ő tudományos felfedezése, amelyre a szabadalmat 90 éves korában nyújtotta be.

Díjai

1952-ben elsőként kapta meg az amerikai női mérnökök társaságának életműdíját, 1977-ben az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését kapta meg, és megkapta az Amerikai Napenergia Társaság Charles Greeley Abbot-díját. 2012-ben örök helyet biztosítottak neki a legnevesebb mérnököknek és feltalálóknak emléket állító Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében (National Inventors Hall of Fame).

Élete utolsó éveiben a floridai Miamiben élt. 1995-ben, 70 év után először és utoljára tért vissza Magyarországra, ahol nem sokkal 95. születésnapja előtt elhunyt. Élete során nem ment férjhez, és gyereke sem született.

Forrás: Wikipedia

Ezt láttad már?

Pofátlan lenyúlás: pert indított a Riot a Valorant copy miatt

 

×