KÖTELEZŐ! - Ez a Warzone 2.0 fegyver lézerként szedi áldozatait
Úgy tűnik, hogy még mindig igazi kincsekre lehet bukkanni.
Úgy tűnik, hogy még mindig igazi kincsekre lehet bukkanni.
Úgy tűnik, hogy még mindig igazi kincsekre lehet bukkanni.
Bár lassan már egy hónapja velünk van a Warzone 2.0, szinte minden napra jut valami új felfedezés. Sajnos ez a hibajelenségekre is igaz, ám várható volt, hogy az első időszak nem lesz kegyes hozzánk. A fejlesztők remélhetőleg a színfalak mögött készítik elő az első nagy frissítést, mely jövő héten meg is érkezhet.
Abban is biztosak lehetünk, hogy a fegyverekhez is hozzányúl majd a „Reloaded” update, így érdemes kihasználni a jelenlegi repertoárt. Kétségtelen, hogy az SMG kategóriát jelenleg a Lachmann Sub és a Fennec 45 uralja, ám néha érdemes kitekinteni a metából. WhosImmortal, a veterán Warzone szakértő ezúttal egy igazán ütős fegyvert javasolt a felhasználóknak.
Szinte lézerként szedi áldozatait Al Mazrah területén!
A sebzés és a nyers TTK érték mindig árulkodó lehet egy-egy fegyvernél, ám mit sem érnek ezek, ha a kezelhetőségen esik közben csorba. Éppen ezért jobb választásnak bizonyulhat egy olyan SMG, mely középszerű értékkel rendelkezik, ám a visszarúgása szinte a nullával egyelő. Éppen ezért esett a választás az MX9-re, nézzük is az ajánlott kiegészítők listáját:
A WZRanked statisztikái alapján alig 1% környékén áll a fegyver pick rate százaléka, ám könnyen lehet, hogy a napokban ez megváltozik.
Sz@arok a sniperek a Warzone 2-ben? – Ennyire nem hatnak a fejesek