Az Apple egyik legnagyobb beszállítója próbál egyensúlyt teremteni Kínában, hogy idén karácsonykor mindenkinek jusson elég iPhone.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Kínában működő Foxconn gyárban, ahol az Apple iPhone-ok jelentős százaléka készül, igen komoly káosz alakult ki. A gyárban ugyanis nemrég kitört a koronavírus-járvány, amit a vezetőség úgy kezelt, hogy nem engedte haza a dolgozókat. Így alakult ki a helyzet, hogy sokan a kerítésen keresztül próbáltak menekülni.

Nos, a Foxconn-nak meg kell felelnie a világ legszigorúbb Covid-szabályzatának, miközben gondoskodnia kell arról is, hogy az Apple ne szenvedjen komoly károkat a kulcsfontosságú ünnepi szezon kezdete előtt. A CNN nemrég arról számolt be, hogy a tajvani cég, ismét megkezdte a toborzást, sőt:

bónuszokat ajánl fel a nemrégiben távozott személyzet számára.

A Foxconn nyilatkozata nem sokkal azután jelent meg, hogy az Apple bejelentette: az iPhone 14 telefonok esetében lehet késésekre számítani, mivel gyártási problémák léptek fel a világ legnagyobb iPhone-gyárában.

„A járvány megzavarta a munkánkat és az életünket, de… a vállalat mérföldkőnek számító eredményeket ért el a járványmegelőzési intézkedések terén” – mondta a Foxconn. „A park termelési és életrendje fokozatosan visszaáll a normális kerékvágásba” – tette hozzá a közlemény.

Ennek ellenére a kínai közösségi médiában az elmúlt napokban olyan videók terjedtek, amelyeken tömegével menekülnek az alkalmazottak. A Foxconn most szeretné visszaszerezni a dolgozóit. Ha visszatérnek, az október 10. és november 5. között távozó alkalmazottak 500 jüan (kb. 27 ezer forint) egyszeri bónuszt kapnak. Az új dolgozóknak óránként 30 jüan (kb. 1600 forint) fizetést kínálnak.

Ezt láttad már?

Nagy bajban a Disney+ – mi lesz így a tartalmaiddal?

 

×