Elon Musk szerint egy teljesen új korszak köszönt be a népszerű közösségi portál életében, amivel aligha lehetne vitába szállni.

Ezzel a tweettel nyitotta a mai napot a világ leggazdagabb embere, Elon Musk, aki hónapokon át tartó komédiába forduló huzavonát követően 44 milliárd dollárért cserébe hivatalosan is megvásárolta a világ egyik legnagyobb közösségi platformját, a Twittert. Ez azt jelenti, hogy a kék madaras vállalat ismét magánkézbe került, és bár Musk felszabadításként értékeli az üzletet, valójában mostantól még inkább ki lesz szolgáltatva az oldal bizonyos önös érdekeknek.

Hogy ezután mégis mi következik, azt egyelőre nem tudni, az viszont egészen bizonyos, hogy a Twitter életében egy teljesen új korszak köszönhet be. Legalábbis Musk ezt kommunikálta, amikor azt ígérte, hogy a Twitter a szólásszabadság platformja lesz.

Ezért is dönthetett úgy, hogy a felvásárlás utáni pillanatban kirúgja a vállalat szinte összes vezetőjét, kezdve a sort Parag Agrawal CEO-val, Ned Segal pénzügyi igazgatóval, és Vijaya Gadde, a vállalat politikai vezetőjével.

Az általános jogtanácsos, Sean Edgettet, illetve Sarah Personette ügyfélkapcsolati főnököt is menesztette. A legkellemetlenebb, hogy az utolsó dokumentumok aláírásakor a vezetőség is jelen volt a Twitter épületében, ahonnan a The New York Times és a Bloomberg szerint is a biztonsági emberek társaságában voltak kénytelenek távozni.

Bár emiatt aligha fognak álmatlanul forgolódni éjszakánként, hiszen egyrészt számítottak a kirúgásra, másrészt busás végkielégítést is kaptak. A Business Insider úgy tudja, hogy Agrawal 38,7 millió dollárt, Segal 25,4 millió dollárt, Gadde 12,5 millió dollárt, Personette pedig 11,2 millió dollárt kapott a „kellemetlenségekért”.

Musk egyébként még áprilisban egy szavazással lebegtette meg, hogy készül valamire a Twitterrel kapcsolatban, ami után rögtön bejelentette, hogy töbségi részvényesnek vásárolta be magát a közösségi portálba. Akkor, egy kis gondolkozás után, de végül a vezetőség és a részvényesek is rábólintottak a dologra, arra viszont senki sem számított, hogy pár héttel később teljes visszavonulót fúj a milliárdos techceleb.

Ezután a Twitter bíróságra akarta citálni az ügyet, mondván, hogy Musk hatalmas károkat okozott a visszakozásával, aminek semmi alapja nem volt. Musk szerint ugyanis a Twitter vezetősége félrevezette ők a botok, azaz a hamis profilok számával kapcsolatban, ezért még a megállapodásba foglalt 1 milliárd dolláros bánatpénzt sem hajlandó kifizetni. A tárgyalást aztán október 9-re tűzték ki, aminek a Tesla első embere nagyon nem örült, és más módokon próbálta kigáncsolni az üzletet.

Kijelentette ugyanis, hogy ha ő lesz a Twitter tulajdonosa, akkor az alkalmazottak 75 százalékát el fogja bocsátani. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz, és bár lehetnek átszervezések, ezzel valószínűleg csak belső feszültséget akart teremteni, mielőtt tényleg nem lesz más választása, és bíróság kötelezi majd a vételre. Aztán október elején jött a nagy pálfordulás, és bejelentette, hogy mégiscsak hajlandó kifizetni a 44 milliárd dollárt, amit az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnek is jelzett.

Így jutottunk el a mai napig, amikor Musk hivatalosan is átvette a közösségi média fölött az irányítást. Hogy pontosan mit és hogyan tervez a platformmal, azt csak ő tudhatja, mindenesetre már áprilisban belengette, hogy milyen új irányokba mehet majd el az oldal – ajánlott megnézni. Persze az ő ígéreteit mindig érdemes elosztani kettővel, az azért egészen biztosnak tűnik, hogy a Twitter sokszor kritizált önjelölt kultúrharcos SJW jellegű moderálása el fog tűnni.

Még az is lehet, hogy a kitiltott Donald Trump is visszatérhet!

Ezt is olvasd el:

Nagy bajban Elon Musk – Teljesen befuccsolhat a Tesla önvezetése?

 

×